Nemzedékek találkozója az óvodában

Gúta. Az Erdei utca 8-as számú óvodában a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége közreműködésével immár hatodszor került sor a háromgenerációs találkozóra. A helyi nyugdíjasotthon lakói a gyermekekkel közösen felidézték a múltbéli eseményeket, felelevenítették a népi hagyományokat és együtt énekeltek, táncoltak.

Gúta. Az Erdei utca 8-as számú óvodában a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége közreműködésével immár hatodszor került sor a háromgenerációs találkozóra. A helyi nyugdíjasotthon lakói a gyermekekkel közösen felidézték a múltbéli eseményeket, felelevenítették a népi hagyományokat és együtt énekeltek, táncoltak.

A meghívott vendégek között jelen volt Árgyusi Imre polgármester, Németh Iveta elöljáró, Argai Éva, a dél-komáromi Kelemen utcai óvoda igazgatója, a Lépésről lépésre elnevezésű nevelő-oktató program koordinátora. Árgyusi a kezdeményezést méltatta: „Fontos, hogy a felnövő nemzedék közelebbről is megismerje az időseket, megtanulja tisztelni, szeretni őket.

A találkozó kiváló lehetőséget biztosít a nemzedékek kölcsönös megismerésére, és egyben a beszélgetések alkalmával a legkisebbek kapnak egy szeletet a régmúlt idők korából, s talán jobban megértik majd azt.” A gyönyörű színekben pompázó helyiségben alig fértek el az emberek, ám mindenki mosollyal az arcán, kedvesen és megértően közeledett egymáshoz. Az idősek vezetésével a különböző sarkokban a gyermekek és a jelenlévők betekintést nyerhettek az egyes, már-már elavulófélben lévő mesterségek fortélyaiba. Kipróbálhatták a burgonyafigurák készítését, az iskolakötelesek az Iskola utcai magyar iskola pedagógusai irányításával matematikaórán vettek részt. A számok világából aztán a növényekből, virágokból álló koszorúk, asztali és falidíszek elkészítésének módozataiba mélyedhettek.

Játék és néphagyomány

A konyhasarokban az almás-mákos rétes elkészítését figyelhették meg a gyermekek, melyből a társaság jóízűen falatozott. A szépszámú vendégsereget a helyi Gőgh Zoltán énekes szórakoztatta. Majd az óvodások és az alapiskola alsó tagozatos diákjai köszöntötték az egybegyűlteket. A helyi Kézművesipari Magán-szakközépiskola diákjai felügyelete alatt a gyermekek gesztenyéből, a mák héjából, a fenyőfa tobozából, színes falevelekből és papírokból különböző asztali díszeket készítettek, miközben gyermek- és egyéb dalokat énekeltek. Voltak népviseletbe bújtatott játék babák is. A kiszámolósdi alatt az óvodások meghatározták, hogy a hétvégén kié legyen a Pongó névre keresztelt feketepöttyös fehér plüsskutya. Ezúttal Finta Viktória vihette haza a játék kiskutyát és az átélt kalandokat a kis naplóba jegyezhette. Danihel Nusi nevelőnő fontosnak tartja az idősek és a legfiatalabbak találkozását. „Minden évben az idősek iránti tisztelet hónapja alkalmából megtartjuk a találkozót, mert fontos, hogy megismerjük egymást, hiszen a mai rohanó és sikerorientált, anyagias világban felüdítő a szeretet, a tisztelet és a megbecsülés kinyilvánítása. Csakis e három segítségével tehetjük széppé, nyugodtabbá és élhetőbbé a világunkat” – nyilatkozta Nusi néni. A találkozó végén a jelenlévők körbeállták a barátság fáját, elénekelték a Szeressük egymást gyerekek című dalt, és a gyermekek sókerámiából készített virággal búcsúztak a látogatóktól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?