Nem mindig baj, ha hibázunk

A visszatekintés az előrelépés fontos eszköze. Élete során mindenki követ el hibákat, és pszichológiai szempontból a hibázás valójában nem is számít kivételes viselkedésnek, érdemes inkább jelzésnek tekinteni. A körülöttünk lévő világ állandó változásban, mozgásban van. Életkoronként, életszerepenként és élethelyzetenként eltérő feladatokkal találjuk szemben magunkat. Életünk egyik legjelentősebb döntése, amikor a karrierünkről gondolkodunk, és kiválasztjuk azt a felsőoktatási intézményt, ahol tanulni szeretnénk. Meglepő helyzetekre, váratlan fordulatokra kell számítanunk ezen az úton, és nincs teljes garancia a sikerre sem.

Hogyan döntsünk?

A legtöbb probléma abból fakad, ha valaki a lehetséges problémák, veszélyek, kockázati tényezők számba vétele után nem tud a számára leginkább szerencsés úton elindulni. Ha valaki azért választ egy szakmát, intézményt, mert úgy gondolja, hasznos lehet, de valójában nem érzi úgy, hogy a számára legmegfelelőbbet választotta. Ha valaki csak a barátok példáját követi, de nem gondolja át az életét. Kemény munkával akár még diplomát is szerezhet, de évek múltán rádöbben: olyasmivel tölti napjait, amire nem vágyott igazán. Ekkor következnek azok a hibák, amelyek nehezen megmagyarázhatónak tűnnek. Gondok vannak a tanulással vagy a munka nem megy úgy, mint szokott.

Rossz jegyek, sikertelen vizsgák

A rossz teljesítmény váratlanul, de valójában szinte törvényszerűen bukkan fel, és jelzi: valami nincs rendben. A rossz jegyek, a sikertelen vizsgák, az eredménytelen felvételi a legtöbb esetben arra utal, hogy valamire nem figyeltünk oda eléggé. Ha a tervezgetéskor nem mérlegeltük reálisan vágyainkat, esélyeinket, lehetőségeinket, ezek a hibák nyilvánvalóvá teszik, hogy a végrehajtás nem lehetséges. Például ha utolsó éves középiskolásként úgy választunk felsőoktatási intézményt, mert olyan ésszerűnek látszik, vagy mert muszáj, és átsiklunk afelett, hogy mit is szeretnénk valójában kezdeni az életünkkel és ehhez mire lenne szükségünk.

A hibasorozat elkezdődik

Sok esetben gondot jelenthet az is, ha túl gyorsak vagyunk. Gondolatban már azelőtt befejezzük beszélgetőtársaink mondatát, mielőtt azok eljutnának a végkövetkeztetésig. Ez jobb esetben sértődöttséghez, rosszabb esetben súlyos nézeteltérésekhez vezet. Sőt, hasonlóképpen bánhatunk saját gondolatainkkal is. Az is rontja teljesítményünket, ha magunk sem vagyunk tisztában céljainkkal vagy azzal, hogyan akarjuk azokat megvalósítani. Amikor a hibasorozat elkezdődik, tulajdonképpen egy olyan választ kapunk, amelyre nem ismertük a kérdést – egészen a hibák bekövetkeztéig. Ha nem vizsgáljuk felül a helyzetet, nem is tudjuk meg, mi lehetett az. Céljainkkal, igényeinkkel és vágyainkkal ezért folyamatosan dolgoznunk kell, így mindig tisztában lehetünk azzal, mit várnak el tőlünk másik, és mit várunk el mi magunktól. Ezáltal tudni fogjuk, milyen eszközökre, tudásra van szükségünk, és honnan szerezzük meg őket.

Mi a teendő, ha úgy látjuk, hibáztunk?

Lehetőség szerint még akkor ismerjük fel, hogy hibát követtünk el, amikor kicsi a baj, ne próbáljunk meg elsiklani a helyzet felett. Az igazán elegáns megoldás, ha elég bátrak vagyunk és nemcsak felismerjük, hanem hozzálátunk kijavítani a hibánkat. Ehhez persze más szemmel kell nézni a dolgokat: a hiba helyett azt kell látnunk, mi jelzi a problémát. Meg kell tudnunk, milyen elvárásoknak kellett volna megfelelnünk, miről is szól az elhibázott viselkedés, cselekvés. Saját magunk és a környezetünk szemével is elemeznünk kell a helyzetet. Ha sikerült felmérnünk az elvárásokat és a hibákat, mint fontos jelzéseket értelmezzük, akkor könynyebben elérhetjük valós céljainkat. (f, he)