Nem jó üzlet a diáklap?

Sajnos a tapasztalatok alapján a kis- és nagyvállalatok nem igazán nyitnak a diákok feléA szerző felvételeÁltalában az egyetemeken a vizsgaidőszakot leszámítva periodikus lapokról beszélhetünk, tehát megvan a havi, esetleg sok esetben a kétheti rendszeresség. A tanulók a lapokhoz a legtöbb esetben ingyen vagy jelképes összegért jutnak hozzá, ez természetesen a szerkesztőgárda ügyességén is múlik. A sulilapok az iskola méretétől függően néhány száz példányban, fekete-fehér nyomtatásban jelennek meg. Kisebb-nagyobb eltéréssel a lapok előkészítőit az a cél vezérli, hogy bemutassák az iskolai életet és szórakoztassák az olvasókat. Közösségformáló, összetartó erejénél fogva a helyi diákújság a leghitelesebb információs csatorna az intézmény diákjai körében.

Annak ellenére, hogy ezek a lapok közkedveltek a fiatalok körében, elvétve találkozunk hasábjaikon hirdetésekkel. Ez az olvasónak jó, hiszen, végre egy újság, ahol nem kell lapozni az egész oldalas reklámok miatt. Viszont a szerkesztőknek már nem biztos, hogy ugyanilyen pozitív élmény a hirdetők elmaradása. Megkérdeztük néhány szlovákiai diák- és egyetemi lap szerkesztőjét, hogy náluk hirdetések ügyében kell-e esetleg külön megbízott, mint a nagyobb lapoknál.

A célszemélyekhez nem mindig jut el

Dunaszerdahelyen a Magyar Tanítási Nyelvű Egyesített Középiskolában idestova három éve jelenik meg a Kristály. A rendszeresség ellenére nem vonzza a vállalkozókat a hirdetési lehetőség. „Közvetlenül nem szólítjuk meg a vállalkozókat, de minden lap hátulján felhívás található. Viszont megfigyelhető, hogy a célszemélyekhez nem mindig jut el, a jövőben ezen, lehetőségeinkhez mérten változtatni fogunk” – mondta Lezsatka Tünde, a Kristály főszerkesztője. Az előző szerkesztői gárda ideje alatt erre talán nagyobb hangsúlyt fektettek. A városban működő vállalatok nagy részéhez felhívást intéztek, de a kívánt hatás elmaradt. Az alacsony árak és a jó minőségű nyomtatás ellenére meglehetősen kevesen használták ki a négyszáz példányszámban megjelenő diáklap nyújtotta szolgáltatást.

Galántán, a Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban a 2004/2005-ös tanévben újították meg a diáklapot, amely a NEW-GI nevet kapta. „Sajnos csak egy számot adtunk ki, de egy hirdető sem jelentkezett” – nyilatkozta Somogyi Katalin, a NEW-GI szerkesztőségének tagja. Elmondása szerint nyitottak lennének a hasonló lehetőségre a jövőben.

Nem más a helyzet a felsőoktatási intézmények sajtótermékeinél sem. A MÁK, amelyet a pozsonyi magyar diákklubokat összefogó Pozsonyi Akciók Szervezése ad ki, immár két évfolyamot tudhat maga mögött, amelyből az utóbbi mondható sikeresnek. Urbán Péter a MÁK főszerkesztője kérdésünkre elmondta, hogy a szinte minden magyar pozsonyi egyetemistához eljutó lapban nincsenek hirdetések, de nem látja akadályát, hogy ez megváltozzon, ha a jövőben lesz rá igény.

Nem nyitnak a diákok felé

A Diákhálózat, amely a Szlovákiában és Csehországban tanuló magyar egyetemisták szervezete, tavaly adta ki első sajtótermékét, az Alma Matert. A lap nulladik számában nem terveztek hirdetői oldalt. Viszont a következő számban, amelyet szeptember végén szeretnének kiadni, nyitottak a vállalkozók ezen igényeire.

Nagyszombatban a Cirill és Metód Egyetem Tömegkommunikációs Karán kéthetente adják ki az Atteliér c. lapot. A nagy népszerűségnek örvendő karon szinte kivétel nélkül mindenki vásárolja a fénymásolt, viszont tartalmilag igényes lapot, ám az olvasó nem találkozhat benne hirdetéssel.

Sajnos a tapasztalatok alapján a kis- és nagyvállalatok nem igazán nyitnak a diákok felé. Valójában pedig a diák is ugyanúgy vásárol, ugyanúgy bankba rakja a pénzét – ha a suli mellett jut ideje némi pénzt keresni. Ha picit is átgondoljuk, ezek a hirdetések mind a kis-, mind a nagyvállalatoknak nem jelentenek nagy beruházást, pár száz, esetleg pár ezer koronáról lehet szó, ami valószínű, hogy az újság által meg is térül. Hiszen egy újonnan nyílott edzőteremnek, mozinak a városban, amely éppen akciós árakkal csábítja a látogatókat, melyik diák tudna ellenállni?