Művészi élmény és a nevelés fontossága

Aligha találkozhatunk olyan jelentősnek mondható nevelési rendszerrel a legrégibb időktől napjainkig, amely ne utalna a művészeti, az esztétikai nevelés fontosságára. Értelmezésében ugyan vannak eltérések, lényege azonban alig változik, mert a művészeti nevelés mindig arra irányult és irányul ma is, hogy alkalmassá tegye a gyermeket és az ifjakat a művészeti alkotások tudatos élvezésére, a bennük való gyönyörködésre. Az esztétikum, a művészet által formálódik a gyermek olyan személyiségvonása, mint az alkotókészség, a jó ízlés, de bölcsője minden pozitív erkölcsi tulajdonság fejlesztésének is, hiszen ahogy már Diderot kétszáz évvel ezelőtt mondta: ami szép, ami jó, ami igaz, az egymással fölöttébb szorosan összefügg.

Érzelmi azonosulás

Pedagógiai szempontból egyaránt fontos, hogy a gyerekek élvezettel olvassák a jó regényt, szavalják a verset, gyönyörködjenek a szobrokban, rajzokban, festményekben, zenében, élvezzék a színdarabokat, filmeket stb. Irodalmi, képző- és filmművészeti, zenei élmény nélkül az ember élete, személyisége lényegesen szegényebb, csonka lenne.

Miért hangsúlyozzuk újra és újra mindezt? Azért, mert zaklatott életünk, rohanó korunk és maga a család is a tudnivalókat, a megtanulnivalót hangsúlyozza, a konkrét teljesítményt véli elsődleges értéknek. Tudni és élményt szerezni valamiről azonban nem ugyanaz. Tudást szerezhetünk a világról úgy is, hogy csak az értelmünk fogadja be az ismereteket, de bensőnket nem járja át, nem éljük át a történést, a folyamatokat, csak egyszerűen tudomásul vesszük. Nézetek, vélemények és főként az ember magatartását irányító meggyőződések pedig nem alakulnak ki csupán az ismeretek evidenciája, igaz volta alapján, mert ehhez érzelmi azonosulás is szükséges.

Kezdet, amely folytatást kíván

A pedagógus munkája akkor teljesedik igazi neveléssé, ha eléri, hogy a növendékek számára egyéni esztétikai élvezetet jelent – már az iskoláskorban, a tanítási órán – a számára szervezett esztétikai befogadó és cselekvő tevékenység (az olvasás, az éneklés, a rajz stb.). Az iskolában sokszor olyan irodalmi, zenei stb. művek esztétikai átélését kérjük a tanulóktól, amelyek tulajdonképpen csak a teljes szellemi érettségre jutott felnőtt ember számára felfoghatók. A korai találkozás, az elsajátítás tökéletlensége vajon nem távolítja inkább el a serdülőket az igaz művészettől? A tapasztalatok szerint az esztétikum, a művek elsajátítása többrétegű, s a gyermek értelmi, érzelmi fejődésével, élményvilágának gazdagodásával párhuzamosan egyre nagyobb mélységekbe hatol. A gyermek nagy művészeti alkotásokkal kapcsolatos első élménye az esetek túlnyomó többségében csak megsejtés jellegű, halk rezonálás, mégis ez a kezdet, amely folytatást kíván. A megízlelt élmények hihetetlenül nagy lendítő erővel rendelkeznek. Hiányuk viszont nem kívánt közömbösséghez vezet.

A szerző nyugalmazott főiskolai tanár.