Mióta használunk esernyőt?

Ömlik az eső! Még álmosan, bedagadt szemmel nézel ki az ablakon, és semmi kedved felkelni. Minden szürke és nedves, de valójában nincs nagy baj. Ugyan kellemetlen ilyenkor az utcán tartózkodni, de nem „muszáj” elázni. Ezért van az esernyő! De azt vajon tudod-e, hogy mióta teszi könnyebbé ez a praktikus kis eszköz a mindennapjainkat? Talán egyetértesz velünk abban, hogy az eső – bár kétségtelenül szükség van rá – nem jobbá teszi az ember közérzetét, hanem inkább rosszabbá. Bármennyire is igaz, hogy víz nélkül nem tudunk élni, megázni mégsem szeretünk. És akárhogy is igyekszik az ember, ha esőben kimegy az utcára, legalább a cipője biztosan vizes lesz.

Még szerencse, hogy van esernyő! Nem is gondolnád, hogy milyen régóta örvendhet az esernyőnek az emberiség! Talán meglepő, de az első ernyőszerű képződmény nem az eső, hanem a nap ellen védett. Az ókori feljegyzések szerint i. e. 860-ban a ninivei Nimrud palota alabástrom teraszán használták az első napernyőt. A leírások szerint ez a szerkezet működését illetően nem sokban különbözött az utódaitól: éppúgy összecsukható volt használat után, mint mai társai. És talán az ottani kevés esőnek köszönhetően az embereknek eszükbe sem jutott, hogy ez az ernyő nemcsak az olvasztó napsütés, hanem az eső ellen is alkalmas védőpajzs lehetne. Erre már az európaiak jöttek rá, de persze, jóval később... Földrészünkön a 16. század során tűnt fel az első esernyő, amit csak kevesen használtak, és nem terjedt el annyira a köztudatban, hogy nemzedékről nemzedékre öröklődjön. Az első európai ősesernyő vázát halcsont bordázat alkotta, amire bőrhuzat feszült, s így ez egy több kilós, hordozható, ám nehezen kezelhető monstrumot eredményezett. Nem is csoda, hogy nem vált túl népszerűvé! Ám mivel mégiscsak szükség volt valamire az elázás ellen, később egy újabb kísérlet született az esernyő elterjesztésére. És hol máshol történhetett volna ez, mint a ködös, párás, esős Angliában!

A 18. század közepén jelent meg Londonban Sir Jonas Hauway, akit az „esernyő prófétájaként” tartanak számon. Neki köszönheti egész Nagy-Britannia, hogy az esernyő divatjának nyugati bázisává erősödött. Mint minden újítónak, kezdetben neki sem sok sikere volt. A londoni kocsisok ugyanis féltették a bevételüket, ami az eső leestével mindig megnövekedett. Felbérelték az akkori idő huligánjait, hogy tüntessenek ellene. Ám Sir Jonas 1750-től kezdve, harminc éven át sétált kitartóan esernyő alatt London utcáin. Gúny és szitok volt a része, de tűrt s vállalt minden szenvedést. S végül nem hiába, hiszen győzött az esernyő. Az emberek megszokták, viselik, használják, divatoznak sokféle fajtájával, és elveszítik azóta is... (s)