Miért pánikol a lányom?

A kislányom most jár első osztályba. Ügyes gyerek, de minden reggel sírógörcsöt kap, amikor az iskolába viszem. Kérdeztem már tőle, mi az oka annak, hogy ennyire fél az iskolától, de ne tudott konkrét választ adni. Miért fél?
Jelige: Pánik.

Sok oka lehet annak, hogy fél a gyerek az iskolától.

A kislányom most jár első osztályba. Ügyes gyerek, de minden reggel sírógörcsöt kap, amikor az iskolába viszem. Kérdeztem már tőle, mi az oka annak, hogy ennyire fél az iskolától, de ne tudott konkrét választ adni. Miért fél?

Jelige: Pánik.

Sok oka lehet annak, hogy fél a gyerek az iskolától. Lehet, azt hiszi, olyanok a család elvárásai vele szemben, hogy mindent felső fokon teljesítsen. És most rádöbbent arra, hogy azért nem mindenben a legjobb. Ennek nem kellett feltétlenül olyan megjegyzésnek lenni, hogy neki azt mondták, tőled ezt és ezt várjuk el, de lehetett például, hogy hallott olyan beszélgetést a szülők és nagyszülők között, amikor arról beszélgettek, ügyes kislány, és reméljük, az iskolában se lesz vele semmi gond. Mivel a gyerek meg akar felelni a szülők elvárásainak, ezért természetesen úgy gondolja, hogy neki nem szabad hibáznia, ő csak dicsérettel és jó jegyekkel mehet haza nap mint nap. Ez egy óriási teher a gyerek vállán, s ezért nem csoda, ha reggelenként elsírja magát.

Következő ok az lehet, hogy nem érzi jól magát az iskolában. Nem akadt még olyan barátnője, akivel szünetekben megoszthatná az élményeit, az is lehet, egyes osztálytársak tettek valamilyen gúnyos megjegyzést vagy rá, vagy ruházatára, táskájára, vagy bármi másra, ami neki rosszul esett. Sőt, nem ártana utánanézni, hogy esetleg nem bántalmazzák-e, nagyobb gyerekek nem környékezték-e meg, nem veszik el dolgait stb.

Az is lehet, hogy a tanító néni több gyereket megdicsért az osztályban valamiért, ő nem volt köztük, s ezt most tragédiaként éli meg. Fél, hogy kitudódik, s akkor mi lesz?

Lehet, hogy nem ilyennek képzelte el az iskolát. Nem gondolta, hogy minden nap tanulni kellesz, akkor is, ha nincs hozzá kedve, akkor is, ha egy kicsit fáradt, s akkor is, ha a kistestvére, aki még óvodás, vidáman játszik a sarokban. Más az mások elbeszéléseiből képet alkotni az iskoláról, és más naponta megélni. Most már látja, hogy ez egy elvarázsolt kör, ebből nincs menekvés, nem lehet csak úgy otthagyni, ha nem nyerte el a tetszését.

A felsoroltakon kívül természetesen még sok más oka is lehet a reggeli sírógörcsnek. Ha nem hajlandó beszélni a problémájáról, beszéljen a tanító nénijével, s kérdezze meg, ő hogyan látja a gyereket, hogy viselkedik egész nap az iskolában, mennyire fogékony, figyelmes, nem kell-e figyelmeztetni az órán, hogy most ezt csináljuk, ne foglalkozz mással stb. Arról is kérdezősködjön, hogy szünetekben kikkel szokott beszélgetni, fel tud-e oldódni testnevelésen, vagy más foglalkozáson. Ha napközibe is jár, ott szintén érdeklődjön utána, hogy sok segítséget igényel-e, vagy önerőből is győzi a munkát. Sokszor egy fél mondat is segít rátapintani a baj okára, s a probléma gyorsan megoldódhat.

Otthon se kell felhagyni a baj okának felderítésével, aminek nem feltétlenül úgy kell lezajlania, hogy: „No, mondd már meg, hogy mi bajod?”, hanem például üljenek le rajzolni vagy gyurmázni. Rajzoljon le vagy formázzon meg egy olyan kislányt, aki nem szeret iskolába járni. Élje bele magát annak a lerajzolt vagy gyurmából megformált kislány helyébe, és beszéljen helyette. Nagy a valószínűsége, hogy más „bőrébe bújva” elmondja majd, mi a baja. Vagy ha szeret bábozni, akkor játszanak el különféle iskolai jeleneteket, ez is sokat segíthet.

Ha azonban így sem lenne hajlandó semmit közölni a kislánya, s ráadásul tovább sírna reggelente, akkor feltétlenül vigye el pszichológushoz. Előtte készítse fel a kislányát, mondja meg neki, hogy azért mennek pszichológushoz, mert ennyi idő után már nem szoktak sírni reggelente a gyerekek, ha iskolába kell menniük, s mivel ő nem hajlandó elárulni az okát, hogy miért sír, hát szakemberhez mennek. Nem jó az, ha minden reggel sír, ezt is gyógyítani kell, mint a betegségeket, mert komoly baj is származhat belőle.

Egy biztos, tenni kell valamit, azért, hogy kislánya legyőzze a félelmét, s felszabadultan, boldogan menjen reggelente iskolába. Érezze, hogy törődnek vele, odafigyelnek rá, sikereit és kudarcait egyaránt elfogadják, segítenek legyőzni félelmeit, szorongásait, s ha segítségre van szüksége, mindig ott vannak mellette. Ha a bizalom légköre fogja körülvenni, nagyobb gondjait, problémáit is hajlandó lesz majd megosztani önökkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?