Miért nem tanul jól?

A férjemmel mindketten egyetemet végzett emberek vagyunk, egy gyermekünk van, akivel nagyon sokat foglalkozunk, ám ennek ellenére nem tanul valami jól. Nehezen fogadjuk ezt el.

A férjemmel mindketten egyetemet végzett emberek vagyunk, egy gyermekünk van, akivel nagyon sokat foglalkozunk, ám ennek ellenére nem tanul valami jól. Nehezen fogadjuk ezt el. Mit tehetnénk?

Jelige: Értelmiségi

Nem tudom, hogy milyen anyagi háttérrel rendelkezik a család, de lehet, hogy az iskolában úgy látja, hogy azoknak a gyerekeknek, akiknek kétkezi munkás szülei vannak, jobb anyagi feltételek között élnek, nagyobb zsebpénzt kapnak, több menő dolgot engedhetnek meg maguknak, mint ő. Az is lehet, hogy időnként gúnyos megjegyzéseket is hallhatott a szüleire. Az ilyen gyerekek szülei között kevés olyan van, aki értéket lát a tudásban, s ha a gyerek ilyen családban nő fel, azokat az értékeket helyezi előtérbe, amit lát.

A gyerek számára mindig könynyebb a megfogható dolgokat értékelni, mint a láthatatlant, az elvontat. Ha valaki kőművesnek tanul, az már tizenéves korában pénzt hoz a házhoz, s ráadásul sok lehetősége van munka mellett is szert tenni plusz keresetre. Ám egy egyetemet végzett ember már jól benne jár a huszas éveiben, amikor keresethez jut. Sok családban aszerint kategorizálják az egyes foglalkozásokat, s aszerint választanak iskolát a gyereknek, hogy melyik a menő szakma, hol lehet majd többet keresni. Mire egy egyetemet végzett ember kikerül az életbe, addigra egy jó szakmával rendelkező fiatal már komoly egzisztenciával rendelkezik, meg van alapozva a jövője. Lehet, hogy a gyermeküknek módjában áll ilyen családok gyermekével barátkozni, s megfigyelni, hogyan élnek, mi mindenük van. Lehetnek olyan játékok, amik után vágyakozik, ám az önök költségvetésébe jelenleg nem fér bele a beszerzése, s ezt a realitást az önök életképtelenségének minősíti.

Viszont az is lehet, hogy nem is az anyagiakra vezethető vissza gyermeke hozzáállása a tanuláshoz. Egyszerűen így formálódott az érdeklődési köre, hisz egy gyerekre nem csak a szülők vannak hatással. Másban látja az érdekeset, elbűvölőt, különlegeset, mint önök. Más köti le a figyelmét, érdeklődését, más dolgokhoz vonzódik. Vagy egyszerűen még nem tapasztalta azt, hogy tanulással, tudással mi mindenhez juthat. Nem kell feladni a harcot, próbálkozni kell továbbra is úgy motiválni a gyereket, hogy lássa meg a szépet és hasznosat a tanulásban is.

Az is előfordulhat, hogy gyermeke értelmi képességei kicsit gyengébbek, s adottságai inkább a gyakorlatias dolgok felé predesztinálják. Akkor sem kell elkeseredni, támogatni kell a gyerek érdeklődését, biztosítani kell számára a lehetőséget, hogy ilyen téren kibontakozhasson. Ezek a képességek, készségek könnyen felmérhetők és megállapíthatók. Keressenek fel egy pszichológust, aki tesztek segítségével megállapítja, hogy milyen a gyerek intelligenciája, melyik összetevőjében ért el legmagasabb értékeket, melyik az a terület, amelyik legkönnyebben fejleszthető. Hol, miben vannak hiányosságai, hogyan küzdhetők le ezek a hiányosságok? Hogyan, mivel motiválható a gyerek? Mire vevő egyáltalán? Mihez vonzódik? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása biztosan előrébb lendíti önöket a gyerek megértésében.

Az is lehet, hogy csupán azért nem ér el jó eredményeket az iskolában, mert rossz a tanulási módszere. Nem tanult meg hatékonyan tanulni, figyelmetlen, motiválatlan, s ezek húzzák vissza a jó eredményektől. Bármennyire is furcsa, tanulni is meg kell tanulni. Mint minden cselekvést, ezt is lehet jól és rosszul, hatékonyan és lezserül csinálni. Az is lehet, hogy csak azt kell tudatosítania, hogy nem a szüleinek tanul, hanem mindaz a tudás, amit elsajátít, őt fogja szolgálni, neki lesz könnyebb.

Vannak gyerekek, akiknél az okoz gondot, hogy mindig más időpontban tanulnak, a szervezet nem szokott hozzá egy ritmushoz. Ilyen esetben hasznos lehet a házi órarend elkészítése, hogy mit mikor tanul. Az is lehet, hogy nagyobb szabadságot kellene már adni neki a tanuláshoz, vagyis nem tanulni kell vele, hanem csak kikérdezni, leellenőrizni, hogy tudja-e. Megegyezni vele abban, ha valamit nem ért, akkor fordulhat önökhöz segítségért, de előbb kérdezzék ki, hogy hogyan is fogott hozzá a feladathoz, milyen meglátása volt, hogy képzelte, mit kell tennie azért, hogy meg tudja oldani, vagy megértse az olvasottakat. Tanítsák meg az idegen szavak szótárának, lexikonoknak a használatára. Ha jobban magára lesz utalva, rájön arra, hogy mi az ő feladata, miért felelős, mit kell neki teljesítenie. Amiért megküzd, azt jobban megbecsüli majd, s jobban megragad az emlékezetében az az anyag, ami felett többet töprengett.

Próbálják meg kihámozni, mi illik a gyermekükre, milyen hozzáállást igényelne. Remélem, sikerrel járnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?