Matematika angolul

Június második hetében a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és Gimnázium folyosóin és tantermeiben öt napon keresztül gyakran lehettünk figyelmesek angol nyelvű beszélgetésekre.

Június második hetében a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és Gimnázium folyosóin és tantermeiben öt napon keresztül gyakran lehettünk figyelmesek angol nyelvű beszélgetésekre. A Comenius 1 nemzetközi matematikai projekt kapcsán a három partneriskola közül az angliai Sir William Robertson High School igazgatója, matematikatanárai és három diákja látogattak el tanintézetünkbe. Barátokként üdvözölhettük őket, hisz nem először találkoztunk. A 2004/2005-ös tanévben kinyitottunk egy olyan kaput a „nagyvilág” felé, amely lehetőséget nyújt tapasztalatcserékre, új módszerek megismerésére és az angol nyelv használatára.

Az elmúlt két év közös munkájának köszönhető, hogy az iskolavezetés, matematikuskollégák és diákjaink többször eltölthettek egy-egy hetet a welbourni iskolában. Ismerkedtünk az angol oktatási rendszerrel, a tanítási órák szervezésével, az órákon alkalmazott módszerekkel. Élmény volt figyelni az iskola életét és megismerkedni az angol kultúrával és tájjal.

Matematikuskollégáink, Fábrik Péter és Csizmadia László az angol matematikusokkal együtt nagyon lelkesen dolgoztak. Próbálták egymásnak átadni tapasztalataikat, valamint a hatékony és vonzó módszerekhez vezető utakra irányítani diákjainkat. Nem kis feladat ez tanáraink számára, hiszen a matematika „nyelvét” angolul kell tolmácsolni tanulóinknak.

Június 15-én egy kihívásokkal teli napra ébredtünk. Pozsonyban, a Pedagógusfórum elnevezésű országos rendezvényen mi is bemutatkozhattunk sok más iskolával együtt. Komoly lehetőség volt ez számunkra. Angol partnereinkkel és a diákokkal együtt mondhattuk el és mutathattuk be, milyen új dolgokat fedezhettünk fel és tanultunk egymástól. A rendezvény látogatói számára látványosan tudtuk bizonyítani, hogy igenis érdemes a „kapukat” kinyitni.

A matematikai projekt jövőre végéhez ér, de angol barátainkkal már a további közös munkát tervezgetjük. Elképzeléseink szerint az iskoláinkban tanított minden tantárgycsoportot bevonjuk az újabb közös programba. Ettől az új programtól, amelybe testvériskolánkat, a győri Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Középiskolát is bevesszük, azt reméljük, hogy oktatási intézményünk minden érdeklődő tanárának és néhány további ügyes tanulójának megadatik az új dolgok felfedezésének mással nehezen pótolható öröme.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?