Martosi irodalmi csemegék

A tábor férfiírói a zsenge leányt kibontják színpompás ruhájábólJuhász Miklós felvételeiKét szamár futkos a borostyánnal benőtt fák közt, békák csobbannak a tavakba a közeledő léptek zajára, sumér ősanya szobor és egy turulmadár-épület emelkedik előttem. Izzadtan, tömött hátizsákommal megérkeztem Martosra. A tábor többi résztvevője már ősmagyar idilli hangulatban múlatja idejét a Feszty Árpád Művelődési Parkban.

A Fiatal ĺrók Alkotótáborában a tollforgatók és szerkesztők nem akármilyen környezetben tölthettek pár napot: olyan talajon lépdelhettek, ahol Ignotus, Jókai Mór, Gárdonyi Géza sétálgatott és ahol Feszty Árpád megfestette a Feszty-körképet. A parkban, ahol idén három néptánctábor, egy közművelődési, egy Feszty Árpád képzőművészeti és egy Jókai Mór irodalmi tábor került megrendezésre, most a Kárpát-medence írói találkozhattak és alhattak a hét vezér emlékére épített hét jurtában.

A tábort Koncsol László, a Szlovákiai Magyar ĺrók Társaságának elnöke nyitotta meg és látta el a társaságot irodalmi tanácsokkal, aztán Demes Réka és Tomkiss Tamás mutatta be a budapesti Irodalom Visszavágot, Jász Attila a tatabányai Új Forrást és Faludi Ádám olvasott fel. Szerda délelőtt Tóth László mesélt a kézirat-előkészítés és -leadás alapvető követelményeiről, a szerkesztők és kiadók munkáiról, délután pedig a falumúzeumba özönlött a népes társaság, ahol a park tulajdonosa, Katona István mesélt a tájház történetéről. Aznap mutatta be L. Simon László, a FISZ elnöke a Magyar Műhelyt és Bengi László az Irodalmi Figyelőt.

A Patika nevezetű kocsma lett hamar a társaság spontán gyülekezőhelye és fokozatosan a felolvasások, ismertetések színhelye is. Például a FISZ arra kényszerült, hogy átvonuljon az eredeti színhelyről a Patikába, ha közönséget kívánt. Mert ugye ital nélkül nehezen koncentrál az íróember. A csehszlovák nemzeti büszkeség alappillérei, a kofola és a sör köré gyűltek hát a szomjazók. Kispórolták belőlük a rumot, sóhajtott fel néha Z. Németh István.

Aki nem tudta, megtudhatta, hogy az ötvenhatos, párizsi és New York-i menekültek által alapított Magyar Műhely az avantgárd művészet gyűjtőfóruma. A jelenlegi folyóiratstruktúrában egyedi, mivel határterületi, kísérletezgető írásokat közöl. A Szépirodalmi Figyelő 1999-ben indult kéthavi lapként és minél szélesebb olvasóközönséghez kíván szólni, tehát nem szakmai olvasóközönséget szólít meg. Két pillére van: a Szemle és a Figyelő. A Szemle blokkban másodközlések vannak, ötven lapot böngésznek át és ezekből válogatnak. Ez az ötven lap folyamatosan változik. A Figyelőben pedig recenziók, ismertetések, könyvajánlók találhatók. Az évi négyszáz magyar verseskötetet elemzi és mutatja be például, amelyek szakmai olvasók számára is áttekinthetetlenek.

Az előadás alatt felmerült a kérdés, hogy az Alföld ellentétének, tehát Felföldnek, vagy a 39-es bécsi döntés értelmében Felvidéknek, vagy Fábry alapján Szlovenszkónak hívjuk a magyarlakta területet, amire Katona egyértelműen azt felelte, hogy Felföldnek kell nevezni és a Felvidék elnevezés hiába elterjedt, ám helytelen, mivel itt nem hegyes-dombos területről van szó.

Este Zsapka Attila koncertjét élvezhettük, aki megzenésített versekkel szórakoztatta a közönséget, de sajnos a közönség egy része egymással szórakozott és folytatta a filozófiai fejtegetéseket, így pusmogásával zavarta a zenei élményt. Az írók másik része viszont szívesen kapcsolódott be a koncertbe és fakadt dalra.

Ucula háton fekve védekezik a szúnyogok ellen Másnap a mulatozásokat kipihenő társaságnak Zemlényi Attila és Papp Tibor mutatta be az Új Holnap című miskolci művészeti, irodalmi és társadalmi folyóiratot, amelyet egyenlőre egy galéria ad ki, s ezzel az egyetlen folyóirat Magyarországon, amelyet galériában is szerkesztenek. Az iparvárosi negyedévi folyóiratot főképp a művészetek társadalomba való ágyazódása érdekli. Papp sikerét irigyelve Zemlényi restellte, hogy nem hozott olyan nevettető írásokat, mint társa, a felolvasás azonban így is élvezetes volt.

Csütörtökön Grendel Lajos olvasta fel prózairodalmunk közelmúltja és jelene című írásását és a mai magyar próza irodalomtörténetírással és kritikával való viszonyát ecsetelte. A teória rémuralmáról mesélt és figyelemfelkeltő kérdéseket tett fel: Milyen irányba motiválta a teória a praxist és fordítva? Vajon olvasnia kell-e az írónak irodalomtudományi műveket, mielőtt belefog az írásba, hogy megfeleljen az elméleti szabályszerűségeknek? A fiatal kritikusok egy csoportja kisajátítani és irányítani törekszik az irodalmat. Németh Zoltán csak sunynyogott, nem tett védőleges megjegyzést. Grendel később Szilágyi István és Márton László köteteit elemezte, és kitért a könyvpiac és a média viszonyára is: jeles publicisták sáskahada nélkül nem veszi észre a könyvet a publikum, mondta.

Az előadást – nem először a tábor ideje alatt – nemzeti kérdések taglalása követte. Amint véget ért az előadó szövege, azonnal éles kanyart vett témailag a közönség: a Tordai vallásszabadság, a párizsi Kések éjszakája vagy a történelmi Magyarország széthullása került szóba, és csak mellékesen merültek fel olyan kérdések, hogy fontos-e, melyik irodalmi táborhoz tartozik az ember, mi alapján figyelnek fel menő kritikusok a műre, és miért nem írnak gyakran színvonalas szövegekről.

A csütörtöki tervezett program elmaradt, nem mutatta Kovács András Ferenc a marosvásárhelyi Látót és Lackfi János a budapesti Nagyvilágot, így spontán ötlet alapján a tábor szervezőjét, Fehér Krisztát öltöztették be martosi népviseletbe. Vetkőztetése sokkal érdekesebb volt: a színpompás ruhából a tábor férfiírói bontották ki a zsenge leányt. A Zirig Árpád „etnosztriptíz” szóval illette az eseményt, de elhangzott a „koszorús költők ismerkedése a fiatal irodalommal” cím is.

Az írók azon igyekeztek, hogy minél később kerüljenek sorra, hátha az utolsó ruhadarabot veheteik le Krisztáról, de a késlekedőknek majdnem csak Juliska néni levetkőztetése jutott. „Efutnátok tűlem”, mondta nevetve Juliska néni éneklés után az irodalmárok ajánlatára.

Utolsó este az erdélyi liga még mindig a pataknál horgászgatott, de a halak nem kívánkoztak ki a vízből. Babgulyás fortyogott a kondérban és a tűz köré gyűltek az irodalmárok. A tűz sem riasztotta el a szúnyogokat, támadtak keményen. Juhász Miklós szeméről ilyenkor sem hiányzott a kamera. A tűztől Szőcs Géza előadására vonult át a csapat, ami előtt Katona István felhívta az írók figyelmét, hogy a bársonyos puccsot követően megszűnt a Hét című közművelődési hetilap, és jó lenne aláírásgyűjtéssel újraindítani. Bólogattunk, de nem került elénk az asztalra aláírnivaló lapocska.

Szőcs Géza első szlovákiai fellépésén szivarra gyújt Este Szőcs Gézát mutatta be Márkus-Barbarossa János és Farkas Wellmann Endre, akik politikai kiáltványait, költészetét, publicisztikáját, drámáit és fordításait méltatták. Szőcs Gézának ez volt az első szlovákiai fellépése, és szükség volt írásművészetének bemutatására, mivel az Erdélyben neves írót-költőt Felföldön kevesen ismerték. Megtudhattuk, hogy januárban megindult a Duna TV lapja, a Dunánál, amelynek ő lett a főszerkesztője és ezzel régi álma teljesült. A közönség jól szórakozott a felolvasás alatt és azt a „ki a magyar” cím alatt futó spontán vita követte: szeretjük-e a disszidáltakat, jó-e, ha az író világjárta és minél több világot ismer és ismertet meg olvasójával. Szőcs elmondta, hogy ő globális magyar faluban gondolkodik. Grendel felhozta Kibédi Varga Áron példáját, aki Erdélyben született, Hollandiában él, mégis a szlovákiai Kalligram adta ki a könyvét. Ne bíráljuk a magyar értelmiségit, ha elmegy a hazájából. Ha vissza tud kapcsolódni a nemzeti vérkeringésbe, nem jogos a kritika, mondta. Nem az a gond, hogy későbbi Nobel-díjas hagyja el a hazáját, hanem ha a falusi pap, mondta Katona. Az a kérdés, hogy az internetes háló gócai egy pontban összpontosulnak vagy keresztül-kasul vannak kapcsolatban egymással, szólalt meg Zirig Árpi szemléletesen. A társaságban Balázs F. Attila , Márkus-Barbarossa János, Tóth László és Katona István is hazát és állampolgárságot váltott, de nézeteik ellenkezők voltak. Miután mindenki elmondta a véleményét, szétszéledt a társaság.

A pénteki reggelinél Z. Németh a paradajkát természetfölötti képességekkel megáldott babysitternek titulálta és arra vágyott, hogy bárcsak lenne annyi életereje, mint egy szúnyognak, akkor ő is boldogan repkedne a fullánkjával.

A tábor hiányosságai közt említem, hogy a műfordító versenyre nem került sor. Hizsnyai Tóth Ildikó magyar szöveg lefordítását tervezte tört magyar nyelvre, tehát nyelvtanilag helytelen, külföldi szavakat sem nélkülöző szövegre. A terv azonban nem valósult meg, mivel a fiatalok, pályakezdő meghívottak, akik csoportba verődve fordítottak volna szituatív szövegeket, inkább a közeli Patika vendégszeretetét élvezték. Pedig de élveztem volna! A versíró versenyre sem érkeztek be írások, tehát a kiértékelés is elmaradt. Talán azért, mert nem tüntették fel a nyereményt, tehát nem volt ösztönzés.

A férőhelyek száma korlátozott volt, így a tábort meghívásos alapon rendezték, azonban egy hívatlan vendégnek mégis sikerült botrányos viselkedésével megbolydítania az esti sörözést, borozást, kofolázást a Patika nevezetű helyi kiskocsmában.

De minden jó, ha a vége jó, mondja a közmondás, és az írók is élményekkel telten széledtek szét a világba. Szúnyogmentes szép napot, búcsúzott tőlünk a birtok ura is, és bejelentette, hogy jövő héten permetezik a környéket – szúnyogok ellen.