Magyarságismeret tábor

A kanadai Rákóczi Alapítvány, a Jeruzsálemi Templomos Lovagrend Magyarországi Főpriorátusa és a Piarista rend szervezésében immár tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Magyarságismeret mozgótábort.

A kanadai Rákóczi Alapítvány, a Jeruzsálemi Templomos Lovagrend Magyarországi Főpriorátusa és a Piarista rend szervezésében immár tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Magyarságismeret mozgótábort. A tábor célja, hogy 16 nap alatt minél teljesebben bemutassa Magyarországot a határon túli magyar fiataloknak, valamint hogy a résztvevők által otthonról hozott kulturális értékek a tábor tagjai számára közkinccsé váljanak. Szlovákiából az idén 20 diák kap lehetőséget arra, hogy az anyaországot megismerje, történelmi és irodalmi ismereteit elmélyítse, életre szóló barátságokat kössön és felejthetetlen élményekkel gazdagodjon. A tábor működése forgószínpadszerű, megérkezéskor a fiatalokat három csoportba osztják, melyek ciklusokban váltják egymást a helyszíneken – Győr, Kecskemét, Miskolc, Pécs –, ahol megismerkednek az adott várossal, valamint a környék nevezetességeivel. A tábor végül négynapos budapesti programmal zárul. Az utazás, a szállás, az ellátás költségét (és még egy kis zsebpénzt is) a kanadai Rákóczi Alapítvány fedezi, tehát a résztvevőknek teljesen ingyenes. Tanulmányaikban eredményes, tehetséges, kreatív, talpraesett 14-18 éves fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek a magyar nemzet hagyományai, irodalma és műemlékei iránt. A 20 arra legérdemesebb fiatalt vendégül látják a táborban.

A jelentkezés feltételei:

– önéletrajzszerű bemutatkozó levél, mely kitér az érdeklődési körödre is,

– egyházi (helyi plébános vagy lelkész) vagy iskolai (igazgatói vagy szaktanári) ajánlás,

– becsületbeli nyilatkozat arról, hogy korábban még nem vettél részt Magyarságismeret mozgótáborban,

– 3-5 oldalas pályamunka az alábbi témák egyikében:

1. 100 éve tért haza Rodostóból a Nagyságos Fejedelem, mit jelent a nemzet és hazám számára?

2. Nemzetiségek együttélése – a múltban és a jelenben szülőföldemen,

3. Mit jelent számomra a nemzethez és mit az államhoz tartozás?

4. Keresztények jótettei a holokauszt idején lakóhelyemen (és környékén).

A pályamunkák beküldési határideje: 2005. április 30.

Cím: Mikóczy Ilona, Nová 16, 932 01 Veľký Meder. További információ: 031/555 3066, e-mail: [email protected]. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?