ĺgy látom a szüleimet

„Legszívesebben a bankkártyáját dédelgeti.” „A vezérigazgató úr úgy káromkodik, akár egy kocsis.” „Igaz, hogy ügyvéd, de otthon bunkó.” „Tanár létére csak kiabálni tud.” Ezeket a válaszokat 8-14 éves gyerekek fogalmazták meg Tóth Istvánné főiskolai adjunktus magyar szakos hallgatóinak faggatózására, akik a XXI. századi szülői szerepekről, családi státuszokról kérdezték a tanulókat. A Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Karának oktatója már többször sokkolta vizsgálati eredményeivel a közvéleményt, hiszen bebizonyította: generációk nőnek fel hit, erkölcs és példaképek nélkül, s a tizenévesekben meglehetősen negatív kép él a munka világáról. Legtöbbjük nem szeretne dolgozni, vagy csak zsíros állást fogadna el. Legszívesebben plasztikai sebész, sztárügyvéd, bankár vagy építési vállalkozó lenne.

Szemtelenek a kamaszok?

„Hét éve indult egy beszélgetéssorozat, egy tíz fős csoporttal. Azóta sem ismeretlen diákokra zúdulunk rá egy-egy alkalommal, hanem a látókörünkben lévő gyerekekkel beszélgetünk. Olyanokkal, akikkel találkoztunk az iskolai tanítási gyakorlatok, szabadidős foglalkozások, táborok során. Csak azokkal ülünk le, akik akarnak is beszélgetni velünk” – árulja el módszerüket Tóth Istvánné.

A gyerekek szerint a többet kereső szülő, általában az apa a család pénzügyminisztere. Jelentős hányaduk úgy véli: a szülő, az eltartó a felelős azért, hogy mennyi a családi jövedelem, ha pedig ez nem elegendő, akkor keressen más munkát, vagy hétvégenként is dolgozzon, hogy megvehessék a vágyott ruhadarabot. A kamaszlány elvárja, hogy köztisztviselő anyja takarítással egészítse ki a jövedelmét, és a fiútestvérek is természetesnek tartják, hogy sofőr édesapjuk a szabadnapján egy autószerelőnél dolgozik 10-14 órát. Egy 12 éves srác azon háborodott fel, hogy a nyáron kifestették a lakást, ezért nem mehetett el a lovastáborba. A 14 éves lány meg azért sértődött meg, mert édesanyja nem adott neki pénzt rasztafrizurára, pedig csak egy közüzemi számla befizetését kellett volna elcsúsztatnia egy hónappal…

Csinálja az, aki ráér

„A szülőknek mindössze hét százaléka vívta ki gyereke feltétlen tiszteletét. Az indok sokféle: sokat dolgozik értünk, mindene a családja, sokra vitte, bármit megtenne értünk. Beigazolódik, hogy sem a foglalkozás, sem a beosztás, sem pedig a kereset nem jár együtt a tekintéllyel. Az anya, aki ügyintéző menedzser, ezért aztán sokat ad a külsejére, mindenkit leint, férjét – aki mérnök – csődtömegnek tartja, mert keveset keres és ügyeskedni sem tud. Szuperminiben jár és ő használja az Opelt. Szerinte mosni, takarítani bárki tud a családban, csinálja az, aki ráér. Hétvégenként viszont kárpótlásul elmehetnek vele „soppingolni”. Vagy: a vezérigazgató apát szolgálati autó hozza-viszi. A két gyerek veszi le a kabátját, s rakja el a táskáját. Otthon nem csinál semmit, de ha valami nem tetszik neki, repül a tányér, a könyv, a papucs. Lehülyéz mindenkit és káromkodik. S nem győzi eléggé hangsúlyozni, hogy az óvónő anya mellett a két gyerek nélküle éhen halna. De arról is hallottunk, hogy az ügyvéd apa hetente néhányszor nem alszik otthon. Nem is titkolja, hogy barátnője van, akivel szórakozni, nyaralni jár. Felesége mos rá, még a cipőjét is kitisztítja. A gyerek szerint jó családapa, szereti is őket, de szüksége van barátnőre is. Vajon ők milyen követésre méltó modellt találnak az apjukban, anyjukban?” – teszi fel a kérdést a szakember. (Folytatjuk)