ĺgéretes tehetség

A legígéretesebb színésznek járó Ferenczy Anna-díjat az idei Jókai Napokon egy galántai gimnazista, Ledneczky Anikó vehette át a díjalapító színésznőtől.

A legígéretesebb színésznek járó Ferenczy Anna-díjat az idei Jókai Napokon egy galántai gimnazista, Ledneczky Anikó vehette át a díjalapító színésznőtől. A galántai Kodály Zoltán Gimnáziumi irodalmi színpada által előadott Örkény István: Tóthék című drámájában Ágika szerepében nyújtott alakításával érdemelte ki a kitüntetést.

Anikóval már a nyári szünet idején beszélgettem Galántán, itt árulta el, versmondással tízéves kora óta foglalkozik, rendszeres résztvevője a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenynek, többször részt vett a magyarországi Kormos István szavalóversenyen, az Anyám Fekete Rózsa című versenyen, a Pintér Tibor emlékére rendezett szavalóversenyen pedig tavaly 3. helyezést nyert, és megkapta a Pintér család emlékplakettjét. Az csak természetes, hogy a galántai gimi irodalmi színpadának is aktív tagja.

Hlavaty Márta vezetésével korábban inkább verses-énekes előadásokkal szerepeltek különféle ünnepségeken, igazi színdarabot először tavaly adtak elő, Orwel Állatfarmjának színpadi feldolgozását. Idén a Tóthékkal sem igazán versenyre, inkább csak iskolai előadásra készültek, végül mégis úgy döntöttek, indulnak a komáromi Jókai Napokon, de nem sok idejük volt a felkészülésre. Talán ez volt az oka, hogy az ottani teljesítmény nem sikeredett kitűnőre, a zsűri építő kritikával illette, ám a vékony, törékeny „Ágikán” megakadt a bírálók szeme, és Ferenczy Anna is őt találta a legérdemesebbnek a díjra. „Nekem az a legfontosabb, hogy az embereknek örömet szerezzek, hogy a verseken keresztül adjak egy darabot magamból. Ezzel szeretnék örömet és szeretetet adni a közönségnek, és ha sikerül megnevettetnem őket, az nagyon jó érzés. Ezért érdemes csinálni” – árulta el „színészi hitvallását” Anikó. Azt is megtudtam, a példaképe Eszenyi Enikő, aki nemcsak a művészetével, hanem egész egyéniségével megfogta őt. Arra is kíváncsi voltam, hogyan képzeli el a saját jövőjét: „Semmiképpen sem közvetlenül Hollywood a cél, szeretnék játszani, szeretnék színpadon lenni, szeretnék az embereknek örömet okozni. Csakis úgy tudom elképzelni a jövőmet, hogy színpadon vagyok.” Az ígéretes tehetség a jövő tanévben érettségizik a nyolcosztályos gimnáziumban, és nem is tud elképzelni mást, minthogy színművészeti főiskolán folytassa a tanulmányait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?