Leslie L. Lawrence régi-új kötete

Idén szeptemberben jelent meg Leslie L. Lawrence régi-új kötete, mellyel a Gesta könyvkiadó a szerző rajongóit szándékozta meglepni. Azért nevezem régi-újnak a kiadványt, mert régi, etalonnak számító Lawrence-krimiket gyűjtöttek össze benne. Ezek a rövidebb lélegzetvételű történetek annak idején még kis füzetekben jelentek meg, és az újságos pavilonokban lehetett hozzájuk jutni. Éppen itt volt az ideje, hogy végre egy kötetben is megjelenjenek!

A kiadvány nem visel egységes címet, a benne szereplő négy kisregény mind fel van tüntetve a borítón. A kisregények főszereplője ezúttal nem Leslie L. Lawrence, hanem egykori tanára, a Santa Monica-i Egyetem kriminalisztikai tanszékén oktató John C. Lendvay. Mindegyik elbeszélés úgy kezdődik, hogy Lendvay profeszszor az előadása végén, engedve diákjai kérésének, előad egy-egy régi, izgalmas történetet, amelyet még magánnyomozóként élt át fiatal korában. ĺgy meséli el sorban a Gyilkosság az olimpián, A láp lidérce, A fojtogatók hajója és A halál kisvasúton érkezik című történeteket.

Az egész könyv nem több kétszázharminc oldalnál, a történetek egyenként csupán 50–60 oldal terjedelműek. Lőrincz olvasói számára eléggé különösen hathatnak ezek a kisregények, hiszen az író krimijei leginkább 500–600 oldalt szoktak kitenni. Ilyen rövid olvasmányoknál persze szó sincs oktató jellegről, mint általában, kivéve talán A fojtogatók hajója című epizódot, ahol mesél egy kicsit az ősi indiai thugok, vagyis fojtogatók szektájáról. Egyébként a többi háromnál nem oktat, nem mutatja be a helyszín őslakosainak kultúráját, egy kicsit sem tér el a lényegtől. Ezek frappáns, magvas, klasszikus detektívtörténetek, pont olyanok, amilyennek az Úr a krimit megteremtette. Ha hasonlítanom kéne őket valamihez, azt mondanám, hogy leginkább Agatha Christie Poirot-történeteinek, Sherlock Holmes kalandjainak és kissé Rejtő Jenő stílusának íze is keveredik a sajátos Lawrence-stílussal.

Fájdalom, de egy negatívumot mindenképp meg kell jegyeznem. Nem tudok ugyanis elsiklani felette, hogy a kötetnek egyszerűen nincs fedélfestménye. Egészen puritán egyszerűség jellemzi a borítót: a szerző neve piros alapon fehér betűkkel, az egyes kisregények címei kék alapon fehér betűkkel vannak szedve. Boros Attila festményei mindig meg tudnak örvendeztetni, a kiváló festő minden alkalommal egészen egyedivé teszi a Lawrence-könyvek kinézetét, ezúttal azonban egyik remekműve sem ékesíti a kötet fedelét. Ezen az egy negatívumon kívül viszont nem tudok többet megjegyezni.