Legyél kreatív!

Számos helyről és forrásból értesülhettünk már arról, hogy az életre való felkészülésünket, boldogulásunkat nagyban meghatározzák a tanult és berögződött tevékenységek, tulajdonságok. Kevesen ismerik azonban ezek együttes alkalmazását, holott hasznosnak bizonyulhatnak.

Akadnak, aki az iskolában tanultakat kiválóan alkalmazzák munkájukban. Mindenki különleges és mindenki egyedi és megismételhetetlen, ezért fontos, hogy a kellő ismeretek elsajátítása után gondosan ügyeljünk azok mindennapi használhatóságára. Egyes kutatások azt bizonyítják, hogy az agy kapacitása véges ugyan, de több biliárd információ, adat és élmény tárolására alkalmas. Ezért amerikai kutatók az agyszerkezet számítástechnikában való alkalmazását szeretnék elérni. A felfoghatóság kedvéért, egy emberi agy akár több millió terrabájtnyi információt képes tárolni. Mit kell ehhez tenni? Semmi különöset, megfelelő agytornával, különböző memóriajátékokkal ez a szervünk frissen tartható. Az agy térfogatának növekedésével az evolúció folyamán egyre több mindenre lettünk képesek. Megtanultunk különböző eszközökkel bánni, tüzet csiholni, és később a gondolkodás révén a többi faj fölé emelkedtünk.

Használd a fantáziádat!

Ahhoz, hogy egyes képességeinket fejlesszük, szükséges a kreatív gondolkodás, amely az egyéni boldoguláshoz elengedhetetlen tulajdonság. Ez az élet bármely szintjén és területén fontos. A sarki csér, egyes vidrafajok, delfinek és csimpánzok is gondolkodnak. A kutatók megállapították, hogy az említett állatfajok „használják az agyukat”, azaz képesek az eszközhasználtra, és tudatosan, valamint tanulás révén sajátítják el a cselekvéssorozatot. Meglepődve tapasztalták, hogy a sarki csér legurítja a szikláról a tojást, vagy annak feltöréséhez kavicsot használ. Az emberek ezzel szemben sokkal könnyebben tanulnak. A kreativitáshoz szükséges pszichés tulajdonságok, képességek és készségek felhasználása történhet ösztönösen is. Ha valami probléma előtt állunk, annak megoldásán fáradozunk, rendszerint a lehetőségek széles skáláját vizsgáljuk meg. Viselkedésünk, cselekvésünk egy adott helyzetben nem meghatározott. Törjünk ki a megkövesedett sablonokból, és válasszunk új megoldásokat, és keressük a normától eltérő lehetőségeket. Használjuk a képzelőerőnket, több szemszögből vizsgáljunk meg egy problémát. A kreativitás lényege abban rejlik, hogy a már megszerzett ismeretek és tapasztalatok között új kapcsolatokat találunk. Az alkotáshoz, teremtéshez szerteágazó gondolkozás szükséges.

Serkentsd alkotásvágyadat!

A dolgok, történések új megvilágításba helyezése rendszerint a művészetben festményként, irodalmi műként vagy képzőművészeti alkotásként mutatkozik meg. Egy internetes felmérés szerint a középiskolások 85 százaléka nem tudja, miképpen boldogulhat az életben, pánikba esnek egy-egy nem várt esemény hatására, és elmenekülnek a gondok megoldása elől. Az „ebből is egy kicsit, meg abból is egy kicsit, majd a végén mindezt magamévá gyúrom” hozzáállás segíthet a felmerülő akadályok legyőzésében. Könnyebb a tanulás, csökken az új helyzet okozta stressz, és a kedélyállapot is jelentősen javul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?