LANOLINOS – 76.rész

Az előző rész tartalmából: Ma reggelre is esett egy kevés hó. A régi macskaköves utcán széltében-hosszában kiterített fehér takaró benyomását kelti a friss nedű. Az utca lámpái már vagy tíz perce kialudtak, ritkaság hogy ilyen pontosan legyen beállítva az automata rendszer. A nap is csak most kezdi kiterjeszteni sugarait az utca felé. Egy szál felhő sincs az égen: ma a kelet világossága fog uralkodni. Ideje is volt már, hetek óta ki sem dugta képét. Szinte állandósult a szürkeség. Ez a reggel azonban másnak tűnik. Percről-percre tűnnek elő a sötétből az utca hatalmas homlokzatos épületei, melyek masszív oszlopaikkal támaszkodnak az évszázados macskakövekre. Valamennyiük ablaka virággal van befutva. Fehérek azok is, sejtelmesen befedték az éjszaka a sík üveget, s megkapaszkodtak rajta. Az egyik ház előtt álló fenyőfa ága a csöndes délről vagy északról érkező fuvallattól karcolgatja az üvegen a fehér jégvirágot. Egy lélek sem mozdul az egész utcában, bár már elmúlott hét óra. Az égszínkék ég ura is végre felemelkedett a hegyek mögül, s fényével hosszában szeli át az utcát. Szinte bekukucskál az ablakokon, hogy lássa érdemes volt-e felkelni.

– Nahát, milyen sokoldalú narrátorunk van! – pofázott bele a szépen kezdődő történetbe Emese.

– Ja, olyan sokoldalú, hogy majdnem gömb! – vágta rá poénképpen Reklek Tibi. Baromi vicces fiú!

– Egyébként az előző részben, amely tulajdonképpen az első volt a sorozaton belül, én ejtőernyő nélkül zuhantam lefelé. – folytatta Emese, miközben ejtőernyő nélkül zuhant lefelé. Majdnem elfelejtettem. Most nem tudom, mit csináljak veled!

– Ennek a sorozatnak nincs hivatalos írója? – kérdezte Reklek Tibi.

– De van – válaszolt neki rémülten Emese egyre csökkenő magasságból.

– Akkor miért a narrátor ötletei szerint történik itt minden? – firtatta tovább Reklek Tibi, anélkül hogy felnézett volna maga fölé.

– Azért, mert... – zuhant rá Reklek Tibi fejére Emese, mély nyomot hagyva benne.

– ...meg a betonban.

Azt hiszem, ez elég nyomós érv ahhoz, hogy tudjátok, ki az úr a gáton! Szóval. Az előző epizód tulajdonképpen ünnepi szám volt, a sorozat szereplői ennek megfelelően hulla-részegre itták magukat. Persze, a narrátoron kívül, mert én csak tejet iszom.

– Milyen tejet, anyatejet? – tette fel szemtelenül a kérdést Pista, a buldózeres, a szappanopera legújabb szereplője, nem is gondolva a következményekre.

– Milyen következményekre? – fordult oda Emeséhez, aki mint tudjuk, hatvan résszel ezelőtt Zolivá akarta magát operáltatni, de komplikációk léptek fel a műtét során.

– Vigyázz, mit mondasz, mert ez átírja a foragtókönyvet és bármikor véletlen balesetet szenvedhetsz – figyelmeztetett Emese, mert ő gondol a következményekre. Pista, a buldózeres viszont nem gondol semmire, nem is volt neki mivel tennie azt.

– Mit?

Semmit. Reklek Tibi talpig gipszben fekszik egy elhagyatott kórházi ágyon, mert a fejére esett Emese, és ettől eltörött az összes csontja.

– Nem is fáj!

Mondom eltört az összes csontod, és most nagyon rosszul érzed magad. Vagy talán nem?

– Oké, rendben van! Auuú.

Kicsit több élettel, ha szabad kérnem! Netán rózsahimlőt is akarsz mellé?

– Inkább egy jó csajt kérnék, fater. Szólíthatlak faternak? – ekkor Reklek Tibi hirtelen elaludt. És rosszakat álmodik most.

– Csendet kérek, így nem tud elaludni a betegünk – mondta Klára, a nővérke. Szépségem, mit szólnál, ha elmennénk nyaralni a Bahamákra? Beszéljük meg, jó? Felvétel után majd megadom a számomat.

– Hogy lehet az, hogy az első epizód után közvetlenül a 76. következik? – kérdezte naivan Emese azt gondolván, hogy valaki elmagyarázza neki.

– Hát, csak azért, mert...

Kuss! Csak azt hiszi, hogy elmagyarázzák neki! Pista, a buldózeres véletlen balesetet szenvedett. Elütötte egy ámokfutó biciklista.

– Mondtam – mondta Emese, akit most átkeresztelünk Ganxta Endrére.

– Miért pont Endrére? Azt a nevet már alig használják! – próbált szabotálni Endre. Nahát, mézes bödön – a Ganxta név már nem is zavar? Szegény Róbert még mindig meztelenül biciklizik a Szaharán keresztül a Déli sark irányába. Józsi, a kocsmáros még mindig beszorult ujjával volt elfoglalva, miközben a rekettyésben rajtacsípte Pált, amint az szarvasoskodással foglalkozott.

– Hogy mit csinált?

Hamarosan folytatjuk!