Közel a természethez

A gútai II. Rákóczi Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola néhány diákja számos természettudományi versenyen képviselte intézményüket. A napokban véget ért járási és kerületi tantárgyi olimpiákon két tanulójuk eredményesen szerepelt.

A gútai II. Rákóczi Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola néhány diákja számos természettudományi versenyen képviselte intézményüket. A napokban véget ért járási és kerületi tantárgyi olimpiákon két tanulójuk eredményesen szerepelt. A biológia olimpia járási fordulóján Nagy Boglárka lett az első, a kerületi fordulóban a magyar iskolások közül egyedüliként a tizenharmadik helyet szerezte meg. A kémiai olimpián pedig Izsák Dávid a harmadik helyen végzett. „Mindkét diák sikeres szereplése és helyezése is bizonyítja, hogy a tanulókat kiválóan felkészítették a versenyekre. Büszkék vagyunk rájuk, és reméljük, hogy továbbra is eredményesen képviselik iskolánkat” – mondta Kucsera Erazmus, iskolaigazgató. Hozzátette, hogy március 31-én, szombat délelőtt izgalmas és érdekesnek ígérkező ünnepvárót tartanak, ahol a húsvéti készülődés mozzanataiba nyerhetnek betekintést az érdeklődő gyermekek, valamint Mészáros Veronika népműves segítségével a tojásokat is díszbe öltöztethetik. Lesznek különféle kézműves foglalkozások, melyek közben a kicsik megismerkedhetnek a húsvét hagyományával, üzenetével és a játszósarokban élő nyuszikat simogathatnak. A húsvéti szünetet követően, április 12-én az iskola falai közt rendezik meg a tekintélyes Sajó Károly országos természettudományi versenyt, melyet a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége segítségével valósul meg. A versenybe ez idáig tizenhárom háromtagú csapat nevezett be. A zsűri a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma szakembereiből áll össze. A versenyzők és kísérőik a helyi természeti nevezetességekkel is megismerkednek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?