Köszönet nekik

Komárom. A pedagógusnap alkalmából tizenkét óvónő, tanító, tanár és zenepedagógus vehette át tegnap a város vezetőitől – Bastrnák Tibor polgármestertől, valamint Hortai Éva és Szabó Béla alpolgármesterektől – „A 2007-es év komáromi pedagógusa” díjat.

Komárom. A pedagógusnap alkalmából tizenkét óvónő, tanító, tanár és zenepedagógus vehette át tegnap a város vezetőitől – Bastrnák Tibor polgármestertől, valamint Hortai Éva és Szabó Béla alpolgármesterektől – „A 2007-es év komáromi pedagógusa” díjat. Szép Lajos, az önkormányzat oktatási és sportbizottságának elnöke méltatásában kifejtette: korunk társadalma egyre inkább azt várja az iskolától, hogy használható tudást nyújtson a diákoknak, és ezzel talán még nagyobb terhet ró a pedagógusokra, akikre az oktatáson kívül a nevelés terén is fokozott feladat hárul. Ezért nemcsak a most kitüntetetteknek, hanem valamennyi pedagógusnak köszönet jár.

Az idei kitüntetettek között van Mesinger Ilona, a Víz utcai Tulipán óvoda igazgatóhelyettese, aki alkotó munkájával aktívan hozzájárult a dél-komáromi óvodákkal közösen elindított Együtt egymásért az ovihídon elnevezésű tervezet megvalósításához. Sipula Katalin (Ferences barátok utcai óvoda) kis neveltjei rendszeresen szerepelnek a kulturális rendezvényeken, a nyugdíjasklubban, a pályakezdő óvodapedagógusok szívesen tanulják tőle a mesterséget. Pallag Katalin, a Jókai Mór Alapiskola matematika–kémia szakos tanára a tehetséggondozás terén ér el kiváló eredményeket. Amint a méltatásban elhangzott, Pálinkáš Mária, a Munka utcai alapiskola alsó tagozatos pedagógusa szeretetteljes légkörben, de következetes szigorral tanítja kisdiákjait, akik sikeresen szerepelnek a magyar és a szlovák szavalóversenyeken egyaránt. Az idén 60 éves, matematika–fizika szakos Píri József – a kitüntetettek között ezúttal az egyedüli férfi – példás, megbízható oktatói-nevelői tevékenységért részesült az elismerésben. A művészeti alapiskola pedagógusai közül ezúttal Kalmár Beáta igazgatóhelyettes vehette át a díjat; a zongoratanárnő a diákok felkészítése mellett kiveszi a részét a mesterkurzusok, a koncertek szervezéséből, és maga is rendszeresen fellép a művészeti alapiskola pedagógus-hangversenyein. A további kitüntetettek: Silvia Balaďová, Matilda Grešová, Ema Jančová, Zlatica Libaiová, Marta Profantová és Marta Szabóová. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?