Kodály nyomdokában

A Galántai Kodály Zoltán Gimnázium névhez méltóan megünnepeltük Kodály Zoltán születésének 122. évfordulóját. Az ünnepi műsor keretében az első órán rendhagyó zeneórát tartott az első, második és negyedik G. osztály számára iskolánk két volt diákja, Pék Orsolya és Mészáros Márta.

A Galántai Kodály Zoltán Gimnázium névhez méltóan megünnepeltük Kodály Zoltán születésének 122. évfordulóját. Az ünnepi műsor keretében az első órán rendhagyó zeneórát tartott az első, második és negyedik G. osztály számára iskolánk két volt diákja, Pék Orsolya és Mészáros Márta.

A két diáklány a nyolcosztályos gimnázium első négy évét gimnáziumunkban végezte el. Zenei pályafutásukat mindketten a galántai zeneiskolában kezdték és a zeneiskola befejeztével nem akartak szakítani a zenével, így tanulmányaikat a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatták.

Orsi jelenleg harmadikos ének szakon és a jövőben szeretne szaxofonozni is, Márti pedig másodikos hárfa szakon és mindketten kötelezően zongorázni is tanulnak és az iskola híres énekkarának tagjai. Orsi és Márti a zeneórán részletesen bemutatták a győri iskolát, különleges hangszereket ismertettek meg a diákokkal (elmesélték például a hárfa kialakulásának történetét), szolmizációs gyakorlatokat végeztek (amelyekbe bekapcsolódtak diákjaink is), és azt is elárulták, ők hogyan kerültek Győrbe.

A különleges zeneórát egy csodálatosan szép dallal fejezték be, amely elhangzása után az iskola valamennyi diákja levonult az iskola földszinti halljába, ahol pillanatokon belül kezdetét vette az ünnepi műsor, amely Valkó tanárnőnek köszönhetően jött létre.

A megemlékezést egy Kodály idézettel kezdtük: „Akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen. Mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud. Az igazi művészet az emberiség emelkedésének egyik leghatalmasabb eszköze, s aki azt minél több embernek hozzáférhetővé teszi az emberiség jótevője.”, majd Mészáros Márti előadásában hallgattunk meg egy népdalcsokrot.

Ezt követően ismét egy rövidke népdalcsokor következett Pék Orsolya előadásában. A kis dalocskák után iskolánk diákjai felolvasták Kodály intelmeit, és újabb Kodály gyűjtötte népdalokat énekeltek el Ternócky tanár úr vezetésével. Igaz, Kodály gyermekkorának csak egy töredékét töltötte Galántán, egyik legkiemelkedőbb művének mégis a Galántai Táncok címet adta, megismertetve a világgal művészetét és kicsi városunk nevét.

És ez kötelez a méltó megemlékezésre, tiszteletre. (fcs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?