Kit véd a kollégiumi szerződés?

Pozsony. A malomvölgyi Ľudovít Štúr Kollégium idén 6000 szálláshellyel várja a fővárosban tanuló egyetemistákat. A hallgatók szeptember elsejével kezdhették meg a beköltözést a diákszállóra.

„A kollégiumi fekvőhelyek ára változatlanul 900 és 1500 korona között mozog” – nyilatkozta a diákszálló igazgatója, Róbert Gula. A szállás ára a szobában található fekvőhelyek számától és minőségétől függ. A legolcsóbb szobák a háromágyasak, és ezek közül is azok, melyek az Átriáky elnevezésű, fel nem újított lakrészben találhatóak. A hallgató azért az egyágyas szobáért fizet a legtöbbet, mely a felújított részben van. „Ha az oktatási tárca a következő év elején megvonja a kollégiumok támogatását, akkor kénytelenek leszünk emelni az árakat, ez nagyjából 700 koronás drágulást jelent majd” – jelentette ki a diákszálló igazgatója. Ha ez valóban így lesz, sok egyetemista kétszer meggondolja, kiad-e megközelítőleg 2000 koronát a kollégiumért, amikor ennyiért más albérletben is lakhat.

A kollégium vezetősége pár újítással lepte meg a beköltözésre váró hallgatókat, úgy határoztak, hogy az egyetemistáknak legkésőbb szeptember 20-áig el kell foglalniuk szálláshelyüket, ellenkező esetben elesnek a szállástól. Arról is döntöttek, hogy minimum két hónapi lakbért előre ki kell fizetni, ezzel védik magukat az esetleges spekulánsoktól.

Az utóbbi napokban nagy visszhangot váltott ki a kollégium vezetésének azon rendelkezése, miszerint az egyetemistákkal aláíratnak egy szerződést arra vonatkozóan, hogy igénybe veszik 10 hónapra a diákszállót, és időközben nem költöznek ki onnan. Róbert Gula szerint erre az intézkedésre azért volt szükség, mert a diákok időelőtti kiköltözése miatt a kollégium fenntartói több millió korona bevételtől estek el. Ezért ha a hallgató elhatározza, hogy kiköltözik a szállóról, köteles maga helyett utánpótlásról gondoskodni. Ám ez a rendelkezés nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor a hallgatót eltanácsolják az egyetemről, vagy más felsőoktatási intézményben folytatja tovább tanulmányait. Azoknak a főiskolásoknak, akik a nyáron külföldön vállaltak munkát vagy nyári képzésen vettek részt, egy hónappal meghosszabbították a bejelentkezés idejét. Újdonságnak számít többek között az is, hogy most már más is bejelentkezhet helyettetek a kollégiumba, ha írásos felhatalmazást adtok neki. (he, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?