MIRIÁK FERENCÓgyallán a Feszty-hét keretében emlékeztek meg arról, hogy hat évvel ezelőtt a város magyar tannyelvű alapiskolája hivatalosan is felvette Feszty Árpád nevét. A névadó ünnepségre december 15-én, Feszty Árpád születésének 150.
Kiosztották a Feszty-díjakat az ógyallai alapiskolában
MIRIÁK FERENC
Ógyallán a Feszty-hét keretében emlékeztek meg arról, hogy hat évvel ezelőtt a város magyar tannyelvű alapiskolája hivatalosan is felvette Feszty Árpád nevét. A névadó ünnepségre december 15-én, Feszty Árpád születésének 150. évfordulóján került sor.
A Magyar Tannyelvű Alapiskola és Óvoda igazgatósága ebből az alkalomból egész héten át tartó rendezvénysorozatot szervezett. A Feszty-hét záróünnepségén megjelent a dél-komáromi Feszty Árpád Általános Iskola küldöttsége, Kiss Mária igazgató vezetésével, Czízyné Feszty Zsuzsanna a Feszty család képviseletében, valamint az iskola nyugalmazott pedagógusai.
Az iskola igazgatója, Dibusz János ünnepi beszédében kiemelte: emlékezni, ünnepelni minden ember számára fontos, hogy érzelmileg gazdagabbak legyünk, hogy tudjuk, mi a kötelességünk és hová tartozunk, hogy legyen célunk és jövőnk. A sikeres jövő érdekében a tanulóikat olyan képességekkel, készségekkel és jártasságokkal vértezik fel, melyek segítik őket az önmegvalósításban, a sikeres továbbtanulásban, életük megélésében. Testvériskolájukkal együtt ma és a jövőben is igyekeznek megfelelni az iskola hagyományainak, a kor kihívásainak, a testvérkapcsolat értékeinek, névadójuk hitvallásának: „A művésznek gondolatokat kell ébreszteni, érzelmeket lángra gyújtani, felrázni vagy meggyötörni, s újabb tettekre serkenteni a szellemiséget.” Úgy gondolják, náluk a „művésznek” a szakmája magaslatán álló pedagógusnak kell lennie, aki a tudás iránti vágyat, a tanulni akarást, az együvé tartozás és felfedezés örömét kelti fel a gyermekekben.
Az ünnepi beszédet a díjátadás követte. A 2012-es esztendőben a Feszty-díjat az alsó tagozatosok kategóriában Deme Attila kapta, aki kiváló tanulmányi eredményeket ért el, s emellett aktívan bekapcsolódott a Bellő gyermektánccsoport munkájába.
Sport kategóriában a díjazott Papp Tamás lett, aki ígéretes atlétikai tehetség, ezenkívül tagja az iskola kosárlabda- és futballcsapatának is.
A művészetek kategóriában idén a Feszty-díjat Pastorek Cyntia Évának ítélték oda, aki ebben az évben is számos népdalversenyen ért el sikereket, és tagja a Bellő Konkoly Thege néptánccsoportnak.
Társadalomtudományok kategóriában Fejes Vivien lett a díjazott, aki kiemelkedő eredményeket ért el különböző szavalóversenyeken, valamint műveltségi vetélkedőkön.
A természettudományok kategóriában kapott Feszty-díjat Elek Máté, aki a matematikai és fizikai olimpiászokon szerepel eredményesen.
A Feszty-fődíjat Jókai Lilla 9. osztályos tanulónak ítélték oda, aki tehetséges, jó magaviseletű tanuló, a matematikai versenyek eredményes résztvevője, emellett kitűnően szaval, énekel, és aktív tagja a Kincskeresőknek.
Az Év pedagógusa Tarr Nóra lett, több iskolai projekt megálmodója és szervezője, az alsó tagozatos szavalók és prózamondók felkészítője.
Basternák Ildikó, a Basternák László Polgári Társulás alelnöke elmondta: hagyományteremtő céllal a társulás minden évben megajándékozza az iskola legeredményesebb tanulóját. Ebben az évben Jókai Lilla kapta meg az elismerő oklevelet és a tárgyi jutalmat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.