Kevesebb bukás, jobb légkör

A győri Görcsné Muzsali Viktória és a holland Jan van de Wiel Belső Gondozási Rendszerről szóló előadása vonzotta a legtöbb érdeklődőt – ezen mintegy hetven pedagógus vett részt a régióból. A Hollandiában kifejlesztett módszert nagyvonalakban Jan van de Wiel a CED Groep Rotterdam képviselője mutatta be. „Hollandiában 1985-ben hoztak egy olyan törvényt, hogy minden korosztályból csak a tanulók két százalékát lehet a speciális oktatást nyújtó intézményekbe besorolni. Ettől kezdve az volt a cél, hogy minél kevesebb gyermek jusson ilyen intézménybe. Ahhoz azonban, hogy ezek a gyerekek minél tovább maradhassanak a normál oktatásban, a pedagógusoknak képezniük kellett magukat. Az úgy nem megy, hogy mindenki foglalkozik vele, ahogy tud – ezt az intézményen belül összehangoltan kell végezni. Ekkor kezdték széles körben alkalmazni a Belső Gondozás Rendszerét (BGR). Hogy melyik gyereknél mi a probléma, azt nem lehet hasra ütve megállapítani” – magyarázta Jan van de Wiel. Mérések, anyagok, eszközök és hozzáértés szükségeltetik. És azt is tudni kell, mit kezdjünk az adatokkal. Az objektív adatokra támaszkodva lehet a gyerek fejlesztésének irányt szabni. Itt a méréseknek diagnosztizáló jellegük van. A BGR állandóan dokumentálja, honnét indultunk, mit tettünk, hova jutottunk. Végigkíséri a gyereket attól a pillanattól kezdve, ahogy belépett az intézménybe.

A holland modell kiépítése Magyarországon 1998-ban kezdődött. Mára kb. 150 intézményben felkészült konzulensek, trénerek támogatásával folyik a modell adaptációja. Geri Valéria, a köbülkúti Stampay J. Alapiskola igazgatója a tanítás hatékonyabbá tételére felkarol minden újító kezdeményezést. Amikor tavaly Szegeden megismerkedett ezzel a módszerrel, elhatározta megpróbálja meghonosítani nálunk is és mozgósítani régióbeli kollégáit. „Évek óta azzal küszködünk, hogy vannak lemaradó gyerekeink, akikkel nagyon sokat dolgozik a pedagógus és nincs sikerélménye a munkájából – mondta az igazgató. – Bízom benne, hogy belső gondozással emelhetjük az oktatás és nevelés színvonalát, a lemaradó gyerekeket sikerül felzárkóztatnunk. Nálunk azért e módszer bevezetésével kissé nehezebb dolgunk lesz, mint Magyarországon, Hollandiáról már nem is beszélve. Magyarországon az iskola éves költségvetésében van pénzforrás arra, hogy a tanítókat tovább képezhessék. A különböző programokra is kapnak támogatást. Nálunk ez nincs – mi belső indíttatásból, a mi gyerekeink javára, a mi munkánk jobbítására vállaljuk. Kollégáim elkötelezettségét bizonyítja, hogy még így, anyagi háttér nélkül is sokan hajlandóak belevágni.”