Katona Mihály Napok

Búcs. Véget ért a községben a VI. Katona Mihály Napok rendezvénysorozata. November elején a helyi iskolában került sor az általános műveltségi vetélkedőre a körzeti alapiskolák csapatainak részvételével, melyen kilenc háromtagú csapat versengett a helyezésekért.

Búcs. Véget ért a községben a VI. Katona Mihály Napok rendezvénysorozata. November elején a helyi iskolában került sor az általános műveltségi vetélkedőre a körzeti alapiskolák csapatainak részvételével, melyen kilenc háromtagú csapat versengett a helyezésekért. A színvonalas műveltségi vetélkedő első helyezettje sorrendben a bátorkeszi, a búcsi és a hetényi alapiskola csapata lett.

Ezt követően a helyi református templomban ünnepi istentiszteletet tartott dr. Herczeg Pál Budapestről. November 13-án a Katona Mihály Galériában Szkukálek Lajos festőművész alkotásainak kiállítására meglepően szép számban volt kíváncsi a műveltségpártoló közönség. A VI. Katona Mihály Napok rendezvénysorozata december 2-án körzeti pedagógusok számára szervezett tanfolyammal folytatódott, A pedagógiai munka értékelése címmel. A tanfolyamvezető Cseh Györgyi, a Qualitas Kft. ügyvezetője volt Szegedről. (markó)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?