Jövőre Tornalján repül majd a bálna?

Az idén életemben először jártam Gombaszögön. Vagy Gombaszögben? Lám, ez is azt bizonyítja, hogy nem vagyok valami otthonos azon a vidéken. Hadd tegyem hozzá, egyelőre, mert remélem, az idei gombaszögi kirándulás nem volt az utolsó. Ha már egyszer ott voltam a helyszínen (ahová, valljuk be, főleg a Republic együttes csábított el), nem hagyhattam ki a gombaszögi barlangot sem. A fülledt meleg után rendkívül jólesett a barlang 9°C-os hőmérséklete. A nyilvánosság számára megnyitott rész ugyan elég rövid, de annál több látnivalót tartalmaz. A barlangot, amely Európa öt legszínesebb barlangjának egyike, hiszen kőzetei vörös, fehér és fekete színűek, a Fekete-patak vájta ki. A békés patakocskára nézve az ember nem is gondolná, milyen hatalmas csodákat hozott létre a vize a föld mélyében. Például a Tündérek termét, a Márvány-termet, vagy a barlang két felfedezőjéről, kutatójáról, Herényi Lászlóról és Viliam Rozložníkról elnevezett tágas termeket. A gombaszögi barlangban nincsenek mesterségesen vésett járatok, s egyik legkülönlegesebb látványossága a szalmacseppkő, a szinte makarónivékonyságú, üreges cseppkőfajta, melynek hossza a három métert is elérheti. A cseppkövek legnagyobb ellenségei a denevérek, mert előszeretettel időznek a törékeny képződményeken, s amikor elrugaszkodnak, gyakran összetörik őket... Ezt (és sok mást) Skokan András idegenvezetőtől tudhattuk meg, aki rendkívül érdekfeszítő magyar nyelvű kalauzolása során még mesét is mondott a látogatóknak. Hófehérke és a hét törpe története során a szereplőket is láthattuk, hiszen a cseppkövek között volt hét szembetűnően törpe formájú, míg egy másik fehér női alakot formázott... Sőt, az is kiderült, a törpék egyik kedvenc étele a zöldségleves, amelyhez természetesen minden hozzávalót megtalálnak ott helyben, cseppkőrépát, cseppkő-petrezselyemet, és más hasonló finomságokat.

Az izgalmas barlangtúra után következhetett a kirakodóvásár. Jóféle csapolt kofolát kortyolgatva nézegettem a sátrak kínálatát. Időközben már elkezdődött a műsor, s a reggel még néptelen hegyoldalban számtalan pokróc, törülköző jelezte, hogy idén sem fog hiányozni a közönség Gombaszögről. A színpadon éppen a Kor-Zár együttes biztatta nagyobb együttműködésre a jelenlévőket. Énekelt verseiket dúdolgatva, a fűben heverve, s az elvonuló felhőket nézve kezdtem megérteni, miben is rejlik a gombaszögi rendezvények varázsa...

A pódiumon közben egymást váltották a különféle tánccsoportok és énekkarok. A zene közé azonban olykor próza is vegyült, például a harkácsi Pimpó bábcsoport fellépésekor. Jancsi és Juliska történetét adták elő marionettbábokkal, s rendkívül érdekes hangaláfestéssel. Nemsokára következhetett Bárdos Ágnes CD-bemutatója. A Tánc-láncot a jelenlévő gyerekek közül már sokan hallhatták valamely országos rendezvényen, nem is kellett hát biztatni őket, bátran mentek táncolni a színpadra. A közönség idősebb tagjai a pozsonyi vonósokat fogadták nagy örömmel, Botos Jenő zenekara nagy tapsot kapott. A gálaműsorra még inkább megteltek a szabadtéri színpad előtti sorok. Az impozáns bevonulást követően Agócs Gergely tárogatózott, s a résztvevő éneklőcsoportok közösen énekelték: „Krasznahorka büszke vára...” Bár a szövegben voltak kisebb-nagyobb eltérések, a közönség is meghatottan dúdolta: „Rákóczinak dicső kora, nem jön vissza többé soha...” A nagyszabású gálaprogram során mindenki repertoárjának legjavát szerette volna bemutatni, a csoportok örültek a fellépési lehetőségnek, így nem is csoda, hogy a tervezettnél egy órával hosszabb lett az előadás. Szerencsére ez egyáltalán nem szegte kedvét a nézőknek, épp ellenkezőleg, a jól ismert ritmusok majdnem táncba csábították őket is. Azazhogy nemcsak majdnem, bár ezen a téren csak másodkézből kapott információkra támaszkodhatok, mert (Murphy szerint törvényszerűen) erről lemaradtam. A Szőttes előadása közben két lelkes idősebb „civil” is felmerészkedett a színpadra, s egy rövid időre ők is csatlakoztak a lakodalmasokhoz. A várva-várt Republic együttes azonban nem fogadta ilyen lelkesedéssel a csúszást, s igyekezvén behozni a lemaradást, még a Szőttes lakodalma alatt elkezdték pakolni berendezésüket a színpadra...

A tombolahúzás alatt már a tetőfokára hágott az izgalom a Republic-rajongók körében. Óriási tömeg gyűlt össze a gombaszögi hegyoldalban, s nemcsak a fiatalabb korosztály várta toporogva a koncert kezdetét. Türelmünk ezúttal nem rózsát, hanem Cipőt termett. Az együttes frontemberét, polgári nevén Bódi Lászlót nagy ováció fogadta... És végre indulhatott a mandula! Jelenthetem, a színpad előtt nagyszerű volt a hangulat, de gyanítom, nemcsak ott élvezték a fergeteges koncertet. Kaptunk ízelítőt az ősszel megjelenő új albumból (nagyszerűek az új dalok, csak jelenjen meg minél hamarább az a lemez!), s elhangzottak a nagy slágerek, szállt a kismadár, repült a bálna, elindultunk a 67-es úton. Bár a Zászlók a szélben kimaradt a dalok sorából, a zászlók azért nem hiányozhattak. Lengett a háromszínű lobogó, zengett az ének Gombaszögön. „Ezt a földet választottam...” énekelte egy emberként a tömeg. Az együttes tagjain is látszott, hogy jól érzik magukat Szlovákiában, bár a mikrofonokkal olykor meggyűlt a bajuk, de semmi gond, örömmel besegítettünk. Nehezen akarta elengedni a közönség Cipőt és társait, és szerencsére ők sem akartak túl korán hazamenni, majdnem két óráig zenéltek, természetesen élőben, ahogy ezt tőlük már megszokhattuk, és el is várjuk. Kétszeri ráadás után viszont már sajnos nem jött harmadik. Az együttes egy tavaszi tornaljai koncert igéretével búcsúzott, melynek megvalósulásában minden Repub-lic-rajongó reménykedik, hogy újra hallhassák az azóta is a fejekben visszhangzó dallamokat. Hogy újra a Felvidéken repüljön a bálna. Akár Tornalján, akár máshol, akár egy év múlva, ugyanitt. Először jártam idén Gombaszögön. Reggel talán még nem is értettem teljesen, miért emlegetik olyan nagy nosztalgiával családtagjaim a hajdani gombaszögi napokat. Most már azért sejtem.