Jövő héten újra lesz Tavaszi Fesztivál

A Diákhálózat (DH) – mint a nevéből is kiderül, egyetemista és középiskolás diákok ifjúsági szervezete. Fő célja a diákérdek-védelem – szakmai, oktatási és kulturális téren. Tavaly májusban új, dinamikus fiatalokból álló elnökséget választottak.

Nagy András: Ez egy liberálisabb rendszerSomogyi Tibor felvételeA Diákhálózat (DH) – mint a nevéből is kiderül, egyetemista és középiskolás diákok ifjúsági szervezete. Fő célja a diákérdek-védelem – szakmai, oktatási és kulturális téren. Tavaly májusban új, dinamikus fiatalokból álló elnökséget választottak. A tisztújítás óta beállt változásokról, programokról és lehetőségekről beszélgettünk Nagy Andrással, a DH elnökével. Mikor alakult a Diákhálózat?

A Diákhálózat 1991-ben alakult azzal a céllal, hogy összefogja a már akkor létező országos és regionális diákszervezeteket. Abban az időben még nagyon nehezen működött Szlovákiában a társadalmi szerveződés, szükség volt egy erős szervezetre, ami fel tudta karolni a kisebbeket. Tulajdonképpen így lett a Diákhálózat a kisebb szervezetek egyfajta ernyőszervezete.Jelenleg még mindig ez a szervezési elv érvényesül?

Azóta már eltelt tíz év, és a Diákhálózatot alkotó alapszervezetek, melyek jól működtek, megvolt a létük célja, felnőttek, erős egyedülálló szervezetekké nőtték ki magukat. Ennek példája a SIK (Sellyei Ifjúsági Klub), ami egy nagyon jól működő regionális szervezetté vált. Gyakorlatilag lehet, hogy nekünk ez szomorúság, nekik öröm, de már nincs oly nagy mértékben szükségük a Diákhálózatra. Emellett természetesen vannak még olyan ifjúsági klubok vagy csoportosulások Szlovákiában, amelyeket fel kell vállalnunk. Ilyenek általában az egyetemista klubok és a középiskolás csoportok, akiknek szükségük van a Diákhálózatra, mert több olyan információ jut el hozzánk, amelyet ők közvetlenül nem mindig kapnak meg, és megpróbáljuk ezt hozzájuk elküldeni. Jelen pillanatban a Diákhálózat munkáját két részre osztanám, az egyik rész a szakmaiság, ami az elmúlt pár évben megerősödött. Mai napig részt veszünk a magyarországi részképzések lebonyolításában. Megpróbáljuk a pályázat kiírási formáját minél inkább diákorientálttá tenni, egészen addig, hogy mi alkotjuk meg a pontozási rendszert, és mi dolgozzuk fel a beérkező pályázatokat, de természetesen előtte egyeztetünk a Szlovákiai Magyar Ösztöndíj Tanáccsal. Másodsorban a Diákhálózat szervezésében zajlanak a budapesti nyári egyetemek, melyet a Márton Áron Szakkollégiummal közösen rendezünk meg.A középiskolások érdekeit milyen formában képviselitek?

Segítséget nyújtunk a középiskolások szakmai képzésében, motiváljuk önkormányzataik vezetőit, bevonjuk őket a diákéletbe, illetve különböző képzéseket tartunk nekik. Ezek között szerepel a pszichológiai-, csoportösszefogó képzés, emellett a középiskolásoknak van egy országos lapja, amelyen páran dolgoznak. Megpróbáljuk a klubokat ellátni szakmai anyaggal, tehát ha valamire szükségük van, azt megszerezzük nekik , legyen az Szlovákiából vagy Magyarországról. Nyilván a középiskolásoknak nem olyan egyszerű programot készíteni, mert nincs olyan nagy mozgásterük, ezért megpróbálunk inkább kimenni az iskolákra. Fő cél, hogy kineveljük a leendő egyetemista réteget, és ha felkerülnek Pozsonyba, vagy más egyetemista városba, akkor már ne kelljen keresniük a diákaktivistákat, hanem vegyék természetesnek, hogy mi itt vagyunk és segítünk nekik.Miben különbözik a Diákhálózat a többi klubtól vagy országos szervezettől?

Mindenképpen lazább az összefogás, tehát ez egy liberálisabb rendszer. Nem olyan, mint egy ifjúságpolitikai mozgalom, ahol mindenkinek egy célt kell követnie. A kluboknak megvannak a saját céljaik, és akinek szüksége van a Diákhálózatra mint partnerre, az kihasználja a Diákhálózatot. Szerintem elmúlt már az a korszak, amikor mindent minden áron egyesíteni és összevonni kell, tehát most a decentralizáció korszaka van. Lehetne ezt negatívumnak is tekinteni, mert ugyebár volt egy szép múltunk, nevezetesen a 90-es évek elején, amikor mindenki alánk tartozott és függött tőlünk, most pedig kezdenek alólunk kinőni. De számomra ez öröm, jó látni.Hány klub tartozik a Diákhálózathoz?

Jelenleg a DH struktúrája úgy néz ki, hogy 11 magyar tannyelvű középiskolában van alapcsoportunk, emellett 9 pozsonyi egyetemi klubunk van. Ezek általában szakmai szinten képződött csoportok, tehát az orvosoknak van egy csoportjuk, a gépészmérnököknek, a bölcsészeknek, a jogászoknak és így tovább. A DH legerősebb csoportja a JUGYIK, tehát a Juhász Gyula Ifjúsági Klub, ami a nyitrai egyetemistákat képviseli. Ez a klub már nagyon régen alakult, a 90-es években erősítette meg újra a munkáját, tagjainak száma eléri a hatszázat. A Sellyei Ifjúsági Klub is hozzánk tartozik, de már ők is megerősödtek, mondhatni önállóan léteznek.Az egyetemista klubok tagjait milyen előnyökben részesülnek?

Az építészeknél megvan a kellő motiváció, mert ők különféle magyarországi, csehországi tanulmányutakon vehetnek részt, ahol elmélyíthetik szakmai tudásukat. A műszakisok nyáron szakmai gyakorlatra mehetnek, ami onnét származik, hogy egyszer régen megszervezték maguknak, és azóta rendszeresen visszajárnak. Nehezményezem, hogy a bölcsészek az utóbbi időben nem aktívak, nem szervezik meg az egyetemisták kulturális életét. Sajnos a legtöbb egyetemista nem látja a klubtagsággal járó számtalan előnyt, szórakozási és szakmai lehetőséget. Tavaly megrendeztétek a Tavaszi Fesztivált, amelyen sok diák vett részt. Idén is terveztek hasonló horderejű programot?

Igen, idén is megszervezzük a Tavaszi Fesztivált. Igyekeztünk érdekes programokat összehozni. A rendezvénysorozat április 15-én indul 17 órai kezdettel. A pozsonyi megnyitó a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének nagytermében lesz, ahol fiatal felvidéki alkotók munkáit tekinthetik meg az érdeklődők. Ezek után a magyarországi Irodalom visszavág című folyóirat mutatkozik be. 16-án este Kor-Zár koncert lesz, szerdán sportnap a Malomvölgyben. Csütörtökön játékos műveltségi vetélkedőt szervezünk az egyetemisták számára. A fesztivál az immár hagyományos diákbállal zárul, amelyet pénteken este a Vetvár kultúrházban tartunk meg. Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

A terveink közt szerepel, vagyis amit semmiképpen nem szeretnénk elhagyni, az a szakmaiság. Szeretnénk emelni a Diákhálózat nívóját, már jelenleg is szép eredmény, hogy az oktatási minisztérium partnerként kezel minket. További pozitívum, hogy a Szlovákiai Magyar Ösztöndíj Tanácsban az eddigi egy hely helyett két helyet kapunk majd. A magyarországi partnerszervezetekkel továbbra is fenn akarjuk tartani a jó szakmai kapcsolatot. Van egy Összhang nevű társaság, melynek az a célja, hogy a határon túli magyar diákszervezeteket és hallgatói önkormányzatokat összefogja. Nehéz úgy előre jutni, anyagi támogatást találni, hogy az ember gerinces maradjon, ne hajoljon meg olyan dolgok előtt, amit nem hajlandó csinálni. A Diákhálózat az elmúlt tíz évben ezt csinálta, ezért volt hullámzó a sikergörbe. Természetesen a jövőben az a célunk, hogy erősödjenek az alapsejtek, folytatódjon a decentralizáció, próbáljon meg mindenki a saját lábára állni. Szeretnénk, ha végre már tudatosítaná mindenki, hogy jó szlovákiai magyar diáknak lenni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?