Jó, ha kötelező?

A sulisok általában a „kötelező” szó hallatán megrémülnek. Ösztönösen arra gondolnak, hogy ha valami kötelező, akkor az elve nem lehet valami izgis dolog. ĺgy van ez az olvasmányokkal is. Ha a magyar tanár elkezd az órán különböző irodalmi művekről beszélni, mindenki figyel és kíváncsi a történések sorozatára. Lassan-lassan annyira felkelti az érdeklődést, hogy szinte már kedvet ad az éppen aktuális mű elolvasásához, amikor is hozzáteszi nagy boldogsággal: „Gyerekek, akkor ez kötelező olvasmány lesz!” Na, köszönjük szépen, már megint egy kötelező! Az előbb még iszonyúan érdekesnek tartott mű, már nem is tűnik annyira vonzónak, sőt!

Az én tanárom rájött, hogy miféle taszítóerő lakozik a szóban és ő már csak azt mondja, hogy házi olvasmányként olvassuk el saját érdeklődésünkből, hangsúlyozza, hogy nem kötelező, csak aki tényleg úgy gondolja, hogy érett a műhöz. Ilyen módon akar ösztönözni, hogy az alapműveltséghez tarozó könyvek elolvasása örömet szerezzen, ne pedig egy negatív előítélettel fogjunk hozzá.

A házi olvasmányoknak (nevezzük így) egy ún. baja van, hogy rengeteg van belőle. Úgy gondolom, ezt a mennyiséget egy kicsit le kéne szűkíteni, választhatóvá kéne tenni – a megadott művekből a diák ízlése szerint válogathatna egy meghatározott mennyiséget.

Mindenesetre én úgy gondolom, hogy kötelező olvasmányokra szükség van, a legdurvább esetben csak azért, mert a érettséginél hasznát vehetjük, másrészt, ha nem lennének, talán a diákok egy része végképp nem is olvasna, eszébe sem jutna, hogy a könyvekből „szippantsa”, magába az intelligenciát. Szerencsére van jó néhány kivétel ez alól, igaz?

Mikóczi Gabriella, párkányi gimnázium