Izraeli „diák” lehettem...

KRÁLIK ZSUZSANNA

A tét nem volt kicsi: a jeruzsálemi Yad Vashem Holokauszt Mártírok és Hősök Emlékezete Intézet, a pozsonyi Izraeli Nagykövetség és a pozsonyi Milan Šimečka Alapítvány szervezésében egyhetes izraeli tanulmányúton és továbbképzésen való részvételre nyílt lehetőség a szlovákiai nevelési-oktatási intézményekben tevékenykedő pedagógusoknak. A felhívásra beérkezett pályázatok alapján az értékelő bizottság javaslatára 23 szlovákiai pedagógus kollégámmal vehettem részt tavaly decemberben egy egyhetes tanulmányúton másodmagammal magyarként.

A Yad Vashem a Holocaust Áldozatainak és Hőseinek Izraeli Emlékhatósága, 1953 óta működik Jeruzsálemben az Emlékezet hegyén. Az Intézet a holokauszt áldozatainak emlékhelye, az egyik legjelentősebb dokumentációs és tudományos kutatóközpont. A Yad Vashem intézet kéthetes tanfolyama az antijudaizmus, az antiszemitizmus, a mindenkori népirtás kérdéseinek megismerését tűzi ki célul, feldolgozza a holokauszt történetét, módszertani segítséget ad az iskolai munkához, az egyetemes és a szlovákiai tanulságok, következtetések levonásához, a legmodernebb eszközöknek a tanításban való felhasználásához, egyben a témához kapcsolódó emléknapok, rendezvények szervezéséhez. A képzés lehetőséget nyújt Izrael megismeréséhez is. A hosszan kinyúló terület múzeumnak, kiállításoknak, emlékműveknek, kutatói és oktatási központoknak, archívumoknak és könyvtárnak ad otthont. Az iskola sokrétű, tanári továbbképző programot kínál fel, amelynek célja az aktív támogatás és a világ minden sarkán lévő pedagógusokkal való eleven tapasztalatcsere. Egyik fő feladata ezenkívül általános, ill. gimnáziumi osztályok számára oktatási egységek fejlesztése. A tömegtájékoztatás feljavítása és hatékonysága érdekében a Yad Vashem számára a legmodernebb médiák használata magától értetődő , ezért sok anyagot kínál az interneten letöltésre, számos oktatási egység multimédia-csomagként áll rendelkezésre.

Az egy hét alatt sokszor napi 5 előadást hallgattunk meg, illetve pedagógiai-módszertani foglalkozásokon vettünk részt, vitatkozhattunk, kérdezhettünk és kutathattunk. Tanáraink között volt Yehuda Bauer akadémikus-tanácsadó, a Tel-Avivi Egyetem tanára, Rafi Vágó, Chava Baruch, az izraeli Yad Vashem képzési vezetője, Miriam Mouryc, csoportunk cseh vezetője, irányítója, tanára, izraeli írók és történészek, túlélők és leszármazottaik, vallásos és világi zsidók. Az előadások témái egymásra épültek, például szó volt a zsidó gettókról a II. világháború alatt, külön fejezetet szenteltek a mindennapi életnek, a gettóbeli hierarchiának, a kulturális és vallási életnek, boncolgattuk a zsidó zenét a holokauszt alatt, verseket, melyeket a koncentrációs táborokban írtak, rajzokat, melyek „mesélnek” nekünk az akkori borzalmakról.

Be kell valljam, a szombati napot vártam a legjobban. Ez a nap Jeruzsálem nevezetességeinek bemutatásáról szólt. Idegenvezetőnk a legapróbb részletességgel vezetett be Izrael politikai és vallási központjába. A keresztények, a zsidók és a mohamedánok egyaránt szent városként tisztelnek. Itt található a Golgota, ahol a Biblia szerint keresztre feszítették Jézust. A Via Dolorosa vezet fel oda, ahol hajdanán a kereszt állt, melyet más néven a fájdalom útjának neveznek. A legérdekesebb számomra a Szentsír-bazilika volt, ahol vélhetően Arimateai József eltemette Krisztus testét. 1600 éve tartják a keresztény vallás szent templomának. Itt található egy vöröses márványlap, amelyre a hagyomány szerint a sírba tétel előtt lefektették Jézus holttestét. Az emberek letérdelnek, ráhajolnak, csókolják, varázserőt, energiát tulajdonítanak neki. A Siratófal remek helyszín volt arra, hogy betekintést nyerjünk a zsidó kultúra elképesztő sokszínűségébe. Az zsidó emberek a legkülönbözőbb ruhákat viselik, mégis összetartoznak.

Tanulásunk alatt rá kellett jönnöm, hogy amit mi Szlovákiában a holokauszt oktatása címén csinálunk, az éppen az a módszer, amiről minden előadónk azt mondta: „Úgy nem szabad tanítani, hogy…” A zsidóság része volt a modern civilizációnak, ezért a tanároknak nem a zsidó emberek meggyilkolásával kell kezdeniük a – szűkebb értelemben – holokauszttal foglalkozó órákat, hanem a két világháború közötti európai zsidó kultúra és élet részletes bemutatásával. Nemcsak a nácik népirtó politikájára kell összpontosítani, hanem olyan személyes történetekre is, melyek megismerése képessé teszi a diákokat arra, hogy beleéljék magukat az áldozatok helyzetébe. Az elkövetők elvették az áldozatok otthonát, tárgyait, ruháit és – ami a legfontosabb – emberi identitásukat. A náci Németország célja az volt, hogy a zsidókat megfossza emberi méltóságuktól, sárga foltokká, tetovált számokká és tömegsírok halottaivá változtassa őket.

A Yad Vashem munkatársai nagy hangsúlyt helyeznek az áldozatok mindennapi életének és a leküzdhetetlen nehézségek közötti túlélésért folytatott küzdelmüknek a bemutatására. A tettesek és a csendes kívülállók átfogó bemutatása kivételesen nehéz feladat a tanárok számára. A diákoknak meg kell érteniük, hogy nincsenek egyszerű válaszok arra, miként volt emberileg lehetséges a brutális cselekedeteket elkövetni vagy közömbösnek maradni ilyen tömeges méretű szenvedés láttán. A holokauszttal kapcsolatos tanulmányok részét képezi a szembesülés ilyen kérdésekkel: miért gyilkoltak zsidókat a német fegyveres erőkben szolgálók? Miért állították a koncentrációs táborok környékén lakók, hogy nem tudták, mi történik a közvetlen közelükben? Emberi dilemmákat kell bemutatnunk, és arra bátorítani a diákokat, hogy gyakorolják a kritikai gondolkodásra való képességeiket – és ne elégedjenek meg leegyszerűsített válaszokkal.

Éppen ezért megpróbálom becsempészni a tanórákba, a rendezvényekbe a Jeruzsálemben tanultakat. Bizony nem könnyű feladat! De állok elébe, hiszen nagyon sok a fehér folt, az elvégzendő feladatunk ezen a területen.

A szerző a Selye János Gimnázium tanára