Április 7-én, egy tavaszi délelőttön az átlagosnál izgatottabbak voltak a gyerekek a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola 3.
Író-olvasó találkozó Tóth Lászlóval
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14606183035316_121.jpeg.jpg?itok=K4gwB6l9)
Április 7-én, egy tavaszi délelőttön az átlagosnál izgatottabbak voltak a gyerekek a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola 3. A osztályában, hiszen ellátogatott közéjük Tóth László, a szlovákiai magyar irodalom jeles és elismert képviselője.
A találkozót színesítette az a tény, hogy az író szinte családtagként érkezett a gyerekek közé, hiszen ebben az osztályban tanul Anna lánya.
Az író-olvasó találkozót komoly felkészülés előzte meg. A gyerekek Rácz Andrea tanító néninek köszönhetően megismerkedhettek Tóth László Az ellopott nagymama című könyvével, amely az író legismertebb meséit fogja össze. Fodor Mária rajztanár vezetésével a képzőművészeti szakkörön lehetőségük volt illusztrációt készíteni egy-egy szereplőről, momentumról, ami leginkább megragadta őket, ennek köszönhetően felkészülve várták osztályukba Tóth Lászlót.
A bevezetőben a gyermekek rövid műsorral lepték meg vendégüket, aki hangsúlyozta, mennyire különleges alkalom ez, hiszen olyan osztályba érkezett, ahol minden egyes arc ismerős számára. A tanulók a bevezetőben megismerkedhettek életútjával, melyet érdekes történetekkel, anekdotákkal színesített, utána kérdéseket tehettek fel, melyekre Tóth László örömmel válaszolt. A gyermekek nagyon érdeklődők voltak, ezt bizonyította kérdéseik sokszínűsége.
Nagyon örülünk, hogy megismerhettük Tóth Lászlót nemcsak családapaként, hanem írói-költői-alkotói oldaláról is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.