Ifjúsági publikációk

Az Új Ifjúsági Szemle a gyermekek és fiatalok élethelyzetének bemutatásával foglalkozó időszaki kiadvány. A lap – bizonyítandó, hogy az ifjúságügy önálló és művelhető diszciplína, publikációs pályázatot hirdet az alábbi témákban:
a. Az ifjúsági mikrokörnyezet elemzése egy adott időszakban,
b.

Az Új Ifjúsági Szemle a gyermekek és fiatalok élethelyzetének bemutatásával foglalkozó időszaki kiadvány. A lap – bizonyítandó, hogy az ifjúságügy önálló és művelhető diszciplína, publikációs pályázatot hirdet az alábbi témákban:

a. Az ifjúsági mikrokörnyezet elemzése egy adott időszakban,

b. Összevarrható-e, ami szétszakadt, avagy az esélyegyenlőség és az ifjúság,

c. A társadalmi részvétel: egy terület ifjúsági közösségeinek modellértékű kezdeményezései,

d. A felnőtté válás viszontagságai.

e. Fiatalok és gyerekek a médiában,

f. Interjú egy ma már ifjúságügyben kevéssé aktív emblematikus (kulturális, politikai stb.) véleményformálóval.

A pályázaton tudományos fokozattól vagy végzettségtől függetlenül bárki részt vehet. A megírt tanulmányokat (egy személy több pályázatot is beadhat) 2005. március 1-jéig, 30-50 000 leütés terjedelemben, névvel és elektronikus elérhetőséggel elektronikus formában kérik elküldeni a [email protected] és a [email protected] címre.

A pályázatokat 2005. március 31-ig a szerkesztőség bírálja el, az alábbiak szerint honorálva a győzteseket: I. helyezett: 75 000 Ft, II. helyezett: 50 000 Ft, III. helyezett: 25 000 Ft. Különdíj (a legeredetibb írásmű/interjú alkotójának): 50 000 forint. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?