Iain Banks: A darázsgyár

Zseniális, őrült és groteszk. A huszadik század száz legjobb regényének egyike. Bizarr, vérfagyasztó és letehetetlen. Egy kisebbfajta mestermű. Egy rakás szemét... Ez mind ugyanaz, mégis sokkal több: Iain Banks első regénye, A darázsgyár. Az 1954-es születésű, skót szerző könyve 1984-ben jelent meg először, s fogadtatása szélsőségesen ellentétes volt: a kritikusok vagy az egekig magasztalták, vagy sárba tiporták, közömbös vélemény talán nem is született róla.

A félig-meddig naplószerű regény a tizenhat éves Frank Cauldhame napjait, nem mindennapi életét mutatja be, aki egy kihalt skóciai farmon él szintén különc apjával. Egyetlen papír sem bizonyítja létét, így hát iskolába sem jár, csak néha-néha sétál be a városba, s olyankor is piszkálják a kortársai, a felnőttek pedig furcsán néznek rá. Egyetlen barátja a törpenövésű Jamie, akivel hétvégenként leisszák magukat a helyi punk bárban, de egyébként Frank teljesen el van zárva a külvilágtól. Hogy miért, azt nem firtatja, ehelyett lassan bevezet minket életébe és múltjába. Elmeséli, hogyan gyilkolt először, nyolcéves korában, majd egy évvel később hogyan ölte meg saját kisöccsét, végül az unokahúgát, s miért nem érzi magát bűnösnek emiatt.

Míg lépésről lépésre megismerjük Frank múltját, lelkét és titkait, addig egyfajta mellékszálként megjelenik Frank bátyjának kálváriája, aki elszökött az elmegyógyintézetből, és minden este felhívja az öccsét, hogy elmondja neki, már közel jár hozzá. Az őrült hangulatú telefonbeszélgetések mintegy kerettörténetként szolgálnak, s a csúcspontban, amikor Eric, a báty végre hazatér, magyarázatot kaphatunk az ő bűneire is, s egyszerre jöhetünk rá a titokra, mely végigkíséri a művet, illetve Frank egész életét.

Nehéz dolog megfogalmazni, miről is szól A darázsgyár, mivel cselekménye szinte egyáltalán nincs, sokkal inkább a múltból, a fő karakterek lelki világából, múltjából táplálkozik. Olyan az egész, mint egy hatalmas, groteszk, nyomasztó hangulatú festmény, melyről lassan kerül csak le a lepel. Amikor pedig végre lekerül róla, akkor hirtelen vége szakad az egésznek, magára hagyva az olvasót a kiváltott érzéssel, gondolataival.

Jómagam ahhoz a táborhoz csatlakozom, amely magasztalja ezt a regényt. Egy sötét hangulatú, félelmetesen reális és drasztikus mestermű ez, amelynek a borítójára nyugodtan rábiggyeszthették volna a 18-as karikát is. Lelki mélyrepülés, melyet nyugodt szívvel ajánlhatok bárkinek, aki elég érett hozzá. Csak vigyázzunk: készítsünk mellé valami könnyed hangvételű, poénos könyvet, mert ezután muszáj lesz valamivel felolvasztani a dermedt hangulatot!

(Agave Könyvek, 2006, 189 old., fordította: Bényei Tamás)