Hogyan hívtad fel magadra szüleid figyelmét, amikor elhanyagoltak?

Kriszta Komáromból: Nem voltam sosem tipikusan rossz gyerek, a szüleimnek sem okoztam túl sok kellemetlen meglepetést, de azért én is műveltem pár dolgot, amit ma már nem tennék meg. Egyszer még alapsulis koromban elhatároztam, hogy nem megyek iskolába. Nem volt kedvem, épp szerelmi csalódást éltem át. Kimentem a városba, beültem egy kávézóba, és azt játszottam, hogy gondtalan felnőtt vagyok. Akkor ijedtem csak meg, amikor hazaérve szüleim felelősségre vontak, miért nem voltam iskolában. Nem értettem, honnét tudták meg, aztán kiderült, hogy az osztályfőnököm hazatelefonált hozzánk, mert előző nap nem indokoltam meg a kimaradásomat. Anyu nagyon leszidott, de aztán írt igazolást, hogy családi okok miatt nem voltam suliban. ĺgy aránylag problémamentesen megúsztam a dolgot, de ezek után már nem csináltam ilyent.

Kata Nagykaposról: Két éve nagyon dühös voltam a szüleimre, mert úgy éreztem, elhagyagolnak engem és a testvéremet. Épp akkor költöztünk át az új családi házunkba, apuék állandóan dolgoztak, mert fizetni kellett a sok kölcsönt, amit felvettek a házra. Késő este értek haza minden nap, a kishúgom akkor volt 5 éves, nekem kellett elmenni érte az oviba, este vacsorát kellett neki melegítenem, így nem sok időm maradt arra, hogy a barátaimmal legyek. Egyszer már nagyon meguntam azt, hogy én vagyok a bébicsősz, és a testvéremmel nem mentünk haza, hanem kimentünk a parkba játszani, és késő este értünk haza. Anyu lekevert nekem egy jó nagy pofont, mert nem mondtam meg neki, hol voltunk. Hihetetlenül igazságtalannak éreztem ezt, sírni kezdtem. De később mindent megbeszéltünk, s a szüleink is megértették, hogy ez a lázadás csak azért volt, mert elfeledkeztek a pénzhajhászás közben arról, hogy a világon vagyunk. (horv)