A közelmúltban immár negyedik alkalommal rendezték meg azt a helytörténeti vetélkedőt, amelyet A Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma, Komárom önkormányzata és a Szüllő Géza Polgári Társulás hozott létre, hogy a városban tanuló diákok Komárom történelméről számot adhassanak és felkészülésük alatt is
Helytörténeti vetélkedő
A múzeum dísztermében megtartott versenyen a Béke utcai Jókai Mór alapiskola, a Munka utcai alapiskola csapatai, valamint az Eötvös utcai alapiskola diákjai voltak jelen. A verseny lebonyolítója Paterka Pál múzeumpedagógus volt, aki jó kapcsolatokat ápol a komáromi és a környékbeli iskolákkal is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy már számos diáknak tartott múzeumpedagógiai előadásokat és munkájára nagy igény mutatkozik az iskolák felől. Munkájáról a tanárok is elismerően nyilatkoznak.
A zsűri elnöke Mácza Mihály helytörténész volt, aki számos könyv írója és a város történetének igaz krónikása. A több fordulóból álló verseny vágeredménye a következőképpen alakult:
1. Jókai Mór Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola
Csapattagok: Morávek Bence, Magyar György, Tóth László. Felkészítő tanáruk: Szitás Márk.
2. Munka utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola.
3. Eötvös utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola.
A csapatok könyvadományban részesültek, valamint az 1. helyezet egy jutalomkiránduláson is részt vehet majd.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.