Harc az éghajlatváltozás ellen

A gútai Corvin Mátyás Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola minden évben megünnepli a Föld napját, melyen a kék bolygót érő káros anyagok kibocsátásának mérséklésére hívja fel a figyelmet.

A Föld napja alkalmából a kilencedikes diákok az iskolaudvaron fát ültettekA szerző felvételeA megnyitón Csütörtöki Erzsébet iskolaigazgató elmondta: „A Föld napját nem csak ünnepelni kell! Sokkal inkább egész évben úgy kell élnünk, hogy szűkebb és tágabb környezetünkben óvjuk a növényeket, fákat, madarakat és az egyéb állatokat. Nap, mint nap szembesülünk azzal, hogy a bolygónk veszélyben van. Elég, ha kimegyünk az utcára. Elegendő csupán levegőt vennünk, körülnéznünk. Nyugodt lélekkel sétálunk el egy szemétkupac mellett mondván, ez nem az én szemetem. Mi is tehetünk valamit környezetünkért. Elterjeszthetjük a jó eszméket, és megállíthatjuk ezt a pusztítást, ami ma jellemző.” Horváth Árpád polgármester már nem volt ennyire derűlátó. Szerinte a kék bolygó már haldoklik, és hiába minden igyekezet, rövid időn belül több élőlény is kipusztul. A reggeli eligazítást követően a jelenlévők az iskolaudvaron elültettek egy csüngő barkafűz fácskát, amely kiváló tűrőképességű, rendkívül ellenálló növény.

„Kertész leszek…”

A diákok aztán a helyi hulladékosztályozó és műanyagflakon-feldolgozó üzemébe tettek látogatást, bepillantottak a kábelgyár gyártási műhelyeibe, és megtekintették a Túzok farmot. A délután folyamán kimentek a vízimalomhoz, ahol Helena Michelová, a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma egyik szakelőadója tartott témába vágó előadást. Emellett a diákok izgalmas és érdekes vetélkedőkön mérhették össze a bolygónkról tanultakat, valamint a föld napi megmozdulás résztvevői közösen hívták fel a figyelmet az életteret ért veszélyekre. Ezen a napon minden a Föld körül forgott, és a gyerekek arról beszélgettek, miért érdemes szeretni a környezetet, ezen belül a helyi természeti kincseket, a növény- és állatvilágot, valamint az embereket és ezzel együtt önmagunkat is. A város utcáit, tereit járva a diákok bemutatták, hogy nincs egyedüli üdvözítő megoldás, ám ha globálisan gondolkozunk, de a szűkebb környezetünkben cselekszünk, akkor minden életterületen megtalálhatjuk azt, amivel a legkevesebbet ártunk környezetünknek és önmagunknak. Márai Sándor szerint az ember, testi mivoltában, nem is magas rangú eleme a világnak; inkább csak szánalmasan pusztulásra ítélt anyagok összessége.

Kis természetvédők

A Föld napjának idei témája a klímaváltozás, mely egyre nagyobb méretek ölt és nem várt gyorsasággal terjeszkedik. Ennek hatásait a mindennapi ember is megérzi. A kisváros alapiskolás aktív természetvédői ezzel a megmozdulással a közös fellépésért és az illetékesek figyelmének felkeltéséért munkálkodtak. Nemcsak egymás között, de a járókelőket megszólítva egy kisebb „hadjáratot” indítottak az éghajlatváltozás mérséklése érdekében. Másnap az óvodások számára az alapiskolában Fehér Szilvia tanárnő tartott felvilágosító órát, ahol a gyermekek ötleteket és tanácsokat kaptak, hogy mit tehetnek, és hogyan változtathatnak a klímaváltozás folyamatán. A kicsik beszéltek tapasztalataikról és meglátásaikról a témával kapcsolatban, valamint nevelő hatású rajzokon keresték meg az élővilág számára nélkülözhetetlen vizet. Az éghajlati válsággal kapcsolatos előadás után a kis lurkók az iskolaudvar aszfaltterületén megrajzolták a szép, új világot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?