Gyermekénekkarok versenye

Komárom. Március 26-án, hétfőn tartották a városi művelődési központban a Gyermekkórusok Járási Minősítő Versenyét.

Sajnálatos tény, hogy a seregszemlén évek óta szinte kizárólag komáromi alapiskolák képviseltetik magukat, idén a szabályt erősítő kivételt a perbetei szlovák nyelvű alapiskola jelentette. Örvendetes viszont, hogy több komáromi óvoda – konkrétan a Béke, a Kapitány és a Hajós utcai – is bekapcsolódik a versenybe, természetesen számukra külön kategóriát alakított ki a zsűri. Stirber Lajos, a rendezvény szakmai koordinátora, nyugalmazott énektanár fontosnak tartja az ilyen megmérettetéseket, amelyek bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a gyerekek számára kortársaik előtt. Egyben motivációt is jelentenek tanárnak és diáknak egyaránt a további munkához. „Korábban ezeket az énekkari versenyeket a népművelési intézetek szervezték, ám azok fokozatos megszűnésével gazdátlanul maradtak – mondta Stirber Lajos. – Szerencse, hogy Komáromban a városi művelődési központban partnerre találtam a szervezésben. Véleményem szerint egyébként más tantárgyversenyekhez hasonlóan az énekkarok versenyeztetését is az oktatási minisztériumnak kellene felvállalnia és koordinálnia.”

A Szalai Szilvia, Szombath Károly és Harmat Rudolf zenepedagógusok alkotta háromtagú zsűri értékelése alapján az alsó tagozatos diákok, azaz az ún. kicsinyek kórusai közöl aranykoszorús minősítést kapott a Munka utcai alapiskola, a Jókai Mór Alapiskola, a Komenský utcai alapiskola, valamint a perbetei alapiskola gyermekkórusa. A felső tagozatos énekkarok közül a Jókai Mór Alapiskola, valamint a Marianum egyházi alapiskola érdemelte ki az aranykoszorús minősítést; ez utóbbi a darabválasztás miatt a zsűri dicséretében is részesült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?