Az ember társas lény. Ezt a jellemzőjét még nyáron sem tudja levetkezni, ezért gyakran csoportokba verődve különböző programokat talál ki magának. ĺgy volt ez időtlen idők óta a szlovákiai magyar fiatalokkal is, és így van ez most is.
Gombaszögi Művelődési Tábor
Az ember társas lény. Ezt a jellemzőjét még nyáron sem tudja levetkezni, ezért gyakran csoportokba verődve különböző programokat talál ki magának. ĺgy volt ez időtlen idők óta a szlovákiai magyar fiatalokkal is, és így van ez most is. A többéves hagyományon és a tavalyi sikeren felbuzdulva a kassai Kikelet, a Nyitrai Jugyik, a rozsnyói GIT, a Diákhálózat és sok lelkes egyén úgy döntött, idén újra megszervezi a Gombaszögi Művelődési Tábort. Július 23-tól 28-ig újra benépesítjük a gombaszögi völgyet, hogy egy kellemes hetet tölthessünk együtt! Gombaszög egy olyan csodálatos természeti adottságokkal megáldott hely, ahova évtizedek óta visszajárnak a szlovákiai magyar fiatalok.
A tábor amint már megszokottá vált, megpróbál egyszerre művelődést és kikapcsolódást biztosítani az ország különböző pontjairól érkező fiataloknak, legyenek azok középiskolások, egyetemisták, vagy bármilyen korú örökifjak. Ha eleged van a családi tengerparti üdülésből, vagy nincs rá pénzed, ha szereted a sátras, enyhén vadregényes nyaralásokat, biztos, hogy köztünk a helyed! Ha kíváncsi vagy Gerendás Péter koncertjére, ha meg akarod tudni, mitől tudósok a Tudósok, ha ki szeretnéd deríteni, mit rejt a Felületi Feszültség, ha Farkasházy Tivadart élőben is szeretnéd látni, köztünk a helyed. Nem vettél még részt táncházban, nem próbáltad ki a tájfutást, érdekelnek a barlangok? Tömeges gulyásfőzés, lecsó készítés, hajnalig tartó bulik….Kezd összeállni a kép? Emellett természetesen végtelen sok új ismeretség köttetik egy ilyen helyen, sok szerelem az ilyen nyári táborokban kezdődik, hisz képzeld csak el, van-e romantikusabb, mint a tábor szélén, a csillagos égbolt alatt a fűben fekve/ülve fűzni valakit……
Ez a tábor nem olyan, mint a többi, hiszen már két hónappal a táborkezdés előtt aktívan részt vehetsz benne az Internet segítségével. A www.magyar.sk/tabor2002weboldalon folyamatosan figyelemmel kísérheted az előkészületeket, a fórum segítségével beleszólhatsz a tábor alakításába.
Ja és az árak? Azt hiszem, újra elvisszük a pálmát, hiszen nem sok olyan helyet találni ma széles e világban, ahol egy héten keresztül 499 szlovák koronáért szórakozhatsz!
Mire vársz? Klikkelj, csomagolj, és eddz július 23-ra!
A tábori viszontlátásra!
2002. június 4.
18.00, Tiszti Pavilon díszterme – kamarakoncert
fellépők: Borostyán együttes, Pfeiferlik Tamás – ének, közreműködik László Zsuzsanna operaénekes, zongorán kísér Gogola Veronika, Simon Orsolya – ének, zongorán kísér Csehi Ágota zongoraművész, Rácz Csaba – cselló, Kovács Bálint – brácsa
Bálint trió: Kovács Bálint – brácsa, Tóth Krisztián – klarinét, Farkas Pál – zongora
Dagmar Zsapka fuvolaművész belépőjegy: 40 Sk
Zsapka József gitárművész gyerekjegy: 20 Sk 2002. június 5.
10.00, Selye János Gimnázium – verskoncert
Radványi Balázs (Kaláka) belépőjegy: 20 Sk2002. június 7.
10.00, VMK – gyerekműsor
Garabonciás együttes belépőjegy: 20 Sk
19.00, Tiszti Pavilon szabadtéri színpada – blues & jazz
Last Blues Band
Boboš & The Frozen Dozen belépőjegy: 50 Sk2002. június 8.
17.00, Tiszti Pavilon szabadtéri színpada – folkfesztivál
ZBK – énekelt versek
Accord együttes – énekelt versek, saját dalok
Mészáros Márta - népdalok
Vándor együttes – énekelt versek
Bástya citerazenekar - népzene
Kor-Zár együttes – énekelt versek
Écsi Gyöngyi, Judit és Anikó – énekelt versek, népdalok
Borostyán együttes – énekelt versek
Kaláka együttes – énekelt versek
Sebő Ferenc és együttese – énekelt versek, népzene belépőjegy: 100 Sk, elővétel: 80 Sk , gyerekjegy: 20 Sk Szervező: Borostyán Társaság
Társszervezők: A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, Pozsony
Komáromi Városi Művelődési Központ
Komáromi Városi Hivatal Jegyelővétel a komáromi Városi Művelődési Központban, tel. sz: 035/ 7713-170
Info: Nagy László, mobil: 0904 – 407 105
Internetes honlapunk: www.borostyan.host.sk
A Borostyán Zenés Fesztivál honlapja: www.foruminst/borostyan/inte/html.sk
e-mail: [email protected]
A múlt heti számunkban feltett kérdésre a válasz:
A Borostyán fesztivált Komáromban szervezik meg. Köszönjük a beérkező megfejtéseket. A szombati főműsorra két darab kétszemélyes belépőjegyet nyert a somorjai Cséfalvay György, valamint Raj Ildikó Ipolybélről.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.