Fizikai kísérletek

A Szegedi Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Tanszéke pályázatot hirdet középiskolás diákok (9-12. évfolyam) számára. A 2004/2005-ös tanévben az alábbi témában lehet pályázatot benyújtani: Kísérletek a nem lineáris jelenségek fizikája témaköréből.
A pályázat kétfordulós.

A Szegedi Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Tanszéke pályázatot hirdet középiskolás diákok (9-12. évfolyam) számára. A 2004/2005-ös tanévben az alábbi témában lehet pályázatot benyújtani: Kísérletek a nem lineáris jelenségek fizikája témaköréből.

A pályázat kétfordulós. Az első fordulóban a kísérlet lényegét leíró dolgozattal lehet részt venni. A beadott munkában (amely tartalmazhat fotókat, rajzokat, táblázatokat, grafikonokat stb.) vázolni kell a nem, vagy kevéssé ismert kísérletek elvégzésének menetét, az alkalmazott módszereket. A pályamunkában fel kell tüntetni a felhasznált forrásmunkákat is. A pályázatok értékelését szakmai zsűri végzi. A legjobb dolgozatot készítők jutnak a második fordulóba, ahol a kísérleteket „élőben” is be kell mutatni a zsűri előtt. A pályázatok végső sorrendjét e bemutatás után állapítja meg a zsűri.

Pályázni lehet: egyénileg vagy 2 fős csapattal. A pályázat díjai: I. díj: 20 000 Ft; II. díj: 10 000 Ft; III. díj: 5000 Ft.

A helyezettek munkáját oklevéllel is elismerjük. A konzultáló, illetve felkészítő tanár a díjazott diák(ok)éval megegyező értékű jutalomban részesül.

A dolgozatot két példányban kell benyújtani, a maximális terjedelem 10 oldal lehet. A pályázat jeligés, ezért a dolgozaton csak a jeligét szabad feltüntetni. A pályázó adatait zárt, a dolgozat jeligéjével ellátott borítékban mellékelni kell:

1. a pályázó neve, lakcíme, telefonszáma,

2. a pályázó iskolájának neve, címe, telefonszáma, e-mail-je,

3. a felkészítő tanár neve.

A pályázatot a tartalmi és a formai követelmények betartásával az alábbi címre kérjük küldeni „Pályázat kísérleti fizikából” megjelöléssel: dr. Szatmári Sándor tanszékvezető egyetemi tanár, SZTE Kísérleti Fizikai Tanszék, 6720 SZEGED, Dóm tér 9.

Beküldési határidő: 2005. január 15.

(A 2. forduló megtartására ezt követően kb. másfél hónap múlva kerül sor.)

A pályázattal kapcsolatos további kérdésekre válasz kérhető dr. Molnár Miklós egyetemi docenstől: e-mail: [email protected]. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?