Fiús sportok lányoknak

Legtöbben azt gondolják, hogy az extrém sportokat csak férfiak űzik. Hát ebben nagyot tévednek, mert most egy olyan fiatal lányról, nőről lesz szó, aki a kerékpározásnak az extrémebbik ágát választotta. Ő Kiss Dalma.

Downhillezik, ami a biciklisport legveszélyesebb ága. 1-2 éve jött be Magyarországra és Szlovákiába. Ennek a sportnak a lényege, hogy a versenyzők a biciklit feltolják egy hegyre, és a számukra kijelölt pályán, ösvényen minél gyorsabban, vagyis időre lejussanak. Erre nem felel meg akármilyen bringa. A nehéz terepre különleges összteleszkópos biciklit gyártanak, amelynek ára elérheti a 300 000 koronát is. Nem maradhat el a megfelelő védőfelszerelés sem. Dalma jelenleg egy hitelügyekkel foglalkozó cégnél alkalmazott. Kertészeti egyetemen végzett. Ezt a sportot barátja kezdeményezésére kezdte el. Megtetszett neki a downhill, de dual szlalommal és paralel szlalommal kezdte. Ezt úgy kell elképzelni, hogy két ember küzd két elválasztott párhuzamos pályán. Ezt később Dalma felváltotta a dual szlalomra, ahol rázósabb a helyzet, ugyanis egy pályán két ember verseng. Az első versenyén egyedüli lányként indult, így meg is nyerte. Régebben a barátaival rendszeresen járt túrázgatni, barlangászni. Már akkor megvolt benne a veszély iránti vonzalom. A nagymamája ballagási ajándékából vette meg az első kerékpárját, habár nem ez volt a nagymama óhaja.

Az első komolyabb bringája egy TREK 970-es volt, amely talán akkor az egyetlen volt az országban. Ezzel versenyzett a legelső versenyeken, ahol mindenféle sportágat kipróbált. Az első nagy esése kisebb agyrázkódással végződött, amikor egy ugratóról rosszul esett le. Legnagyobb zuhanása Grazhoz fűződik. Nagyon meredek lejtőkből állt a pálya, sok kanyarral. Az utolsónál kirepült, arccal egyenesen egy sziklába. Szerencsére álvédős sisakja megvédte. Dalma az évek során sok szép eredményt ért el, nyolcszoros országos bajnok, világbajnoki pontszerző versenyeken ért el első helyezést, sokszor volt dobogós. Például az 1999-es spanyolországi EB-n dual szlalomban 7. helyezést ért el, a 2003-as luganói VB-n 12. lett. Sokan azt hiszik, hogy a downhillnél nem kell jó állóképesség, csak elég gurulni. A 60-70 km/órás sebességnél meg kell tartani a kormányt, ami nem semmi. Dalma télen is sokat edz, edzőterembe is jár, súlyt emel, úszik. Maximalista magával szemben, ha valamihez hozzáfog, azt be is fejezi. Viszont szereti a nőies dolgokat is, kedveli a szép ruhákat, parfümöket, szeret csinosan öltözni.

A hegyi kerékpározók között is találkozunk kimagasló eredményeket elért nővel. A profik között a legismertebb versenyző Gunn-Rita Dahle, aki norvég származású. 10 éves kora óta sportol, 12 éves korától naponta edz. Az első alkalommal észrevette, hogy ez a sport sok szenvedéssel jár, és nagyon kemény. Kíméletlen, sokszor véres szituációkat is át kell élnie, rengeteget kell edzenie, nem beszélve arról, hogy amikor célba ér, egy kimerült, elgyötört, sáros alakot látnak.

A magánélete és a karriere különleges kapcsolat. Szereti a munkáját, a csapatmunkát, ami szerinte a legnagyobb siker az ember életében. A barátja minden edzésen vele van, gyakorlatilag ő egyben a személyi edzője is.

Gunn-Rita szerint akármilyen kemény ez a sport, mégis csak megszólal benne a nő, mégpedig ha a mezekről van szó. Szereti a változatos, színes mezeket, nem mindig ugyanabban mutatkozik. Sok mindent csinál a biciklizésen kívül. Azt tanácsolja, nem kell ahhoz világbajnoknak lenni, hogy valaki élvezze a kerékpározást. Érdemes megemlíteni, hogy a sportolás előtt két évig újságírást tanult, sőt másfél évig egy napilapnak is dolgozott. Ha teheti, most is sokat olvas, a lapkiadás és a televíziózás terén szeretne továbbtanulni. Gunn-Rita példájára már sok hölgy biciklire ült, és versenyezni is kezdett. Mindenkinek ajánlja ezt a sportot, hiszen érdekes és változatos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?