Felelősek vagyunk a tanulókért

Meggyőződésünk, hogy 2005. szeptember 2-án Füleken fontos elhatározás vált valósággá, amikor az ünnepélyes tanévnyitó előestéjén megfogalmazódott a magyar iskolaigazgatók és tanügyi vezetők országos testülete megalakításának igénye.

Őszintén bízunk abban, hogy a magyar iskolaigazgatók számára ez ismert tény, hiszen az SZMPSZ honlapján, illetve a Pedagógusfórum szeptemberi és októberi számában részletesen tájékoztattuk a pedagógusokat a társulás létrehozásának szándékáról, közöltük az alapszabályzat javaslatát és a belépési nyilatkozatot. A megalakulás előkészítéséről tájékoztatott az Új Szó is, közölve azokat a címeket, ahol pontos és részletes információt kap minden érdeklődő.

Tudjuk, hogy az igazgatók rendkívül elfoglaltak, naponta számtalan problémát kell szinte azonnal megoldaniuk, szakmailag kifogástalanul kell irányítaniuk a rájuk bízott intézmény munkáját, de legfőbbképpen: félteni és tervezni kell az intézmény, az iskola jövőjét, ami szakismeretet, elkötelezettséget, kiállást követel minden vezetőtől. Egyetlen igazgató számára sem lehet tehát mellékes, mi történik napjainkban az iskolaügyben, milyen jogi normák fogalmazódnak az „egyes” szinteken, és milyen következményei lesznek iskoláink jelenére és jövőjére. Mert a gondjainkra bízott gyermekek jövőjéért felelősek vagyunk.

A vitatható döntések miatt sokszor és sokat háborgunk – de főként saját kis miliőnkben, régiónkban –, elégedetlenek vagyunk a határozatokkal, és zsörtölődve veszszük tudomásul, hogy újra nélkülünk döntöttek rólunk. Készül az új iskolatörvény, megkezdődött a középiskolák tanulmányi és képzési szakjainak racionalizálása, veszélybe kerültek kisiskoláink és iskolai intézményeink.

Fontos tehát, hogy hallassuk véleményünket, tapasztalataink érvényesítésével adjunk tanácsot, segítsük egymást és a döntéshozókat. Tegyük mindezt elkötelezett igazgatóként az SZMPSZ Iskolavezetők Országos Társulása tagjaként.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Országos Választmánya december 2-án tartja az Iskolavezetők Országos Társulásának alakuló közgyűlését, melyre 11 órakor kerül sor Komáromban, a Tiszti pavilon dísztermében. A közgyűlésen megválasztjuk a munkabizottságokat, megvitatjuk az alapszabályzatot és a munkatervünket, majd megválasztjuk az Iskolavezetők Országos Társulásának vezetőségét. Az érdeklődők a következő címen jelezzék részvételi szándékukat: e-mail: [email protected], SZMPSZ központi iroda, P. O. BOX 49, 945 01 Komárom.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?