Fakul az ünnep

Amilyen gyorsan jöttek az ünnepek, olyan hamar el is tűntek. A karácsonyfák alatt kicsomagolt ajándékok hevernek. Megunva a benti levegőt, sétálni indulok. Az utcán elégedett mosolyú emberekkel találkozom. Régi ismerőseimmel megállunk egy-egy szóra. A rövid beszélgetések alatt mindenki arra panaszkodik, üres a pénztárcája. Pár égnek eresztett sóhaj után tovább baktatunk. Majd azzal próbáljuk magunkat nyugtatni, hogy bár üres a pénztárcánk, de legalább az ünnep szép volt.

Lassan feledésbe merülnek a nagy ajándékozások, a szilveszteri bulizás is múlttá válik.

A napokban került a kezembe ez a levél, olvassátok el, és gondolkodjatok el rajta!

KEDVES JÉZUSKA!

Köszönöm, hogy megajándékoztál bennünket. Hosszú idő után újra együtt volt a család, amit neked köszönhetünk. Az utóbbi időben anynyi a munka, s az emberek a mechanikus robotolás közben észre sem veszik, hogy nem az anyagiak a legfontosabbak. Gyakran hajlamosak vagyunk arra, hogy elűzzük magunk mellől azokat, akik a legfontosabbak az életünkben. Magányosak leszünk. Mivel a magány rossz dolog, belemenekülünk a munkába. A szeretteinkkel csak felszínes dolgokról beszélgetünk. Pedig nincs ez így jól. S napról-napra rosszabb a helyzet e téren.

Tágra nyílt szemmel figyelem a körülöttem zajló eseményeket. Megdöbbenve tapasztalom, hogy egyedül nem tudom megváltani a világot.

Olyan szívesen segítséget kérnék tőled! Ám tudom, te nagyon elfoglalt vagy. ĺgy utólag, hogy elmúltak az ünnepek, meg szeretném neked köszönni, hogy a karácsonyfa alá nem holmi felesleges kacatok kerültek, a legszebb meglepetésben részesültem, hiszen legalább három napra visszakaptam a családomat. Köszönöm!

Mikorra a levél végére értem, lelkiismeret-furdalásom lett. Nekem soha nem jutott volna az eszembe, hogy megköszönjem a számomra természetesnek tűnő dolgokat. Mindaddig, míg el nem olvastam ezt a levetet.