Ezen a héten a nyitrai Pogácsa cĺMŰ lapból tallóztunk

Ezt a bekezdést a végén írtam a rovathoz, úgyhogy úgy is néz ki.

Nem tudom elfelejteni Babits egyik írását, amelyben ezt írja:

„Színházat játszunk, hogy megszabaduljunk szerepünktől.“

A színjátszás teljesebb énünk visszahódítása. Nem mienk-e ősi jogon minden, ami emberi? Egy kicsit mindannyian királyok vagyunk s egy kicsit mindannyian koldusok. Minden szerep, minden karakter megvan bennünk titkon, lelkünk valamely zugában. Jók vagyunk és bűnösök, nemesek és alacsonyak, szorgalmasak és lusták, egyszerre. Ha szerepet játszunk, csak visszafoglalunk valamit abból az életrészből, amitől a sors megfosztott bennünket.

Voltaképp nem akkor hazudunk, mikor színészkedünk. Akkor hazudunk, mikor megtagadva énünk nagyobb részét, engedelmesen megmaradunk a korlátolt szerepben, melyre az élet ítél.

S ezért van az, hogy a gyermek, aki még igazán őszinte, - akit a világ még hazug jármába nem tört, - örökké színészkedik és szerepet játszik. Éppen mert még oly szűzi őszinte! Az élet nem kényszerítette még hazugságra és öncsonkításra.“

Tehát a szerep valahol az élettel jár. Csak attól félek, hogy ne legyen túl megszokott és szabályszerű minden helyzetben. Csak tudjam megválogatni, hogy mikor legyen enyém a szerep, amikor figyelmes diákként ülök az órán, és mikor sörözgetek és mászkálok össze-vissza: nehogy összekeverjem a kettőt. Mert tudom, hogy sem pedáns egyetemista, sem züllött alak nem vagyok egészen. Kevesebb vagyok, de több is. Néha nagyon nem tudom, hogyan is van ez.

És a végére a bonbon: (ez a „bonbon a végére“ - dolog utalás volt osztályfőnökömre, Habán Lászlóra, aki egy nagyon kedves ember), szóval „Ha egyedül akarsz lenni, lehetsz önmagad meg minden.“ (Alvin)

Üvegtigris

Miért, mi legyen? Fapuma? Az Üvegtigiris név nagyszerűen ráillik Lali útszéli kis büfékocsijára. Igaz, lehet, hogy a kocsi rossz helyen van (gy. k.: egy harmadosztályú műút mentén), az üzlet deficites az ingyen konzumáló baráti kör miatt (gy. k.: a baráti kör = Gaben autónepper, Csoki easy rider, Cingár szaxofonista, Róka seftes és Sanyi főállású hülyegyerek), de mindaz, ami egy ilyen lerobbant helyen megtörténhet, megéri a fáradalmakat. A nézőnek pedig a mozijegy árát. Merthogy egy filmről lenne szó. Méghozzá a közelmúlt egyik legnagyobb magyar filmsikeréről, az Üvegtigrisről.

A film több szempontból is mérföldkő az alkotók számára. Ez volt Rudolf Péter első rendezése, Pataki Ági (a Fabulon régi-új arca) első producerkedése és Kapitány Iván első forgatókönyve. Ennek ellenére (vagy talán épp ezért?) a film nagyszerű lett, nagyon közép–európai és nagyon jó humorú (másfél óra tömény röhögés vár azokra, akik megnézik). A szereposztás fergeteges (a hat jómadarat Rudolf Péter, Reviczky Gábor, Csuja Imre, Szarvas József, Gáspár Sándor és Horváth Lajos Ottó alakítja), még a mellék- és epizódszereplők is neves színészek (sőt, egy-két percre megjelenik a filmben Kokó is).

A film nem egy történetet bogoz ki, sokkal inkább hasonlít epizódok sorozatára, amelyek már-már az abszurditás határát súrolják. Van benne fejszével szaladgáló süketnéma menyasszony, az utasok számára önkényesen büfészünetet elrendelő buszsofőrapuka, nehézfiúknak tűnő temetkezési vállalkozók és kiröhögött nehézfiúk, autótemetés, meghiúsult bankrablás, a VAS, fejfájdítós pásztoróra, halott ellenőr, és egy halvány sejtés, hogy talán rossz helyen van ez a büfékocsi. Talán Laliék is rossz helyen vannak. Csakhogy ők le- és ittmaradtak. Valószínűleg végleg. Nekik Amerika már mindörökre csak álom marad, még akkor is, ha mostanság szinte naponta megy oda repülő. Nekik már ez az álom lett az életük. Gyakorlatilag ez mindenük. Meg a mindennapok bolondító tarkasága.

És aztán, legvégül, Lali határoz: ezentúl másképp lesz. A kocsi igenis rossz helyen van. Nosza, manuálisan húzzuk–vonjuk–taszigáljuk át az út másik oldalára. Csakhogy a kerék leszakad, az Üvegtigris, ahogy van, mustárral és kólával megrakottan megfeneklik az X. számú harmadosztályú műút kellős közepén, forgalmi dugó, rendőrség, igazoltatás. És irány az őrszoba. Hát, ezen Laliék is már csak röhögni tudnak... (Tóga)

Csehy – féle erotika

Egy akadémiai est, két akadémiai est…, ez a szemeszter teli volt előadásokkal. Főleg a november. Huszadikán végre megérkezett Csehy Zoli is a Hárman az ágyban című erotikus kötetével.

Csehyről tudni kell, hogy egy huszas éveinek végét járó csendes, szelíd emberke, magyar - latin szakon végzett Pozsonyban, és az egyik kedvence Homérosz. Amikor Borisszal kimentünk elé az állomásra, hogy fogadjuk őt, alig ismertük fel, mert egyáltalán nem úgy néz ki, mint ahogy egy erotikus verseket fordító embert képzelnénk…

Aztán az akadémiai est elkezdése előtt még megnézte Nyitra templomait (mi mást nézhet még itt meg?), és hét órakor mosolygósan, teljes természetességgel megkezdte előadását.

Nem volt szüksége másra, csak a saját kötetére. Föllapozta és magyarázott. Anekdotákat mesélt ismert vagy ismeretlen költőkről, és görög – latin istenségeket hozott közénk. Újrateremtette azt a világot, azt a hangulatot, ami kétezer évvel ezelőtt természetes volt, és amit – ő mondta – teljesen érthetetlenül elnyomott az utókor egészen napjainkig. Tényleg a máról is szó van, az állítólagos modern korról, amiben a prűdség még mindig önkényesen uralja az irodalmat (az erotikusat is!), és ahol az olvasó még mindig megdöbbenve vagy elpirulva olvas vulgáris, esetleg erotikus témáról vagy vulgáris - erotikus kifejezésekről.

ĺgy vált ámítássá és becsapássá a fordítások zöme is. Valójában felesleges az olyan fordítás, ahol a vers lényegét, értelmét torzítva kapjuk (mondjuk azt csinálják, hogy biz. szavak helyett csak pontokat látunk), mert az olyat nem illik leírni... Akkor inkább nem kell fordítás. Ha viszont nem lesz lefordítva az irodalomnak ez az oldala, megint csak becsapjuk meg ámítjuk magunkat: ha nincs fordítás, az olyan, mintha nem is létezne az a bizonyos nem–lefordított anyag. És ha nem létezik ez a fajta költészet, alig marad számunkra valami az ókori irodalomból. Mert az ókori ember számára ez igenis természetes volt.

Ezért fogott hát neki Csehy az erotikus költészet „újrafordításának“. Mindez persze nem ilyen teoretikus. Érdemes csak beleolvasni a kötetbe. (Tsiga)

Rákóczi Szövetség + ‘56 = Gloria Victis

A Rákóczi Szövetség (RSz) az eddigi évekhez hasonlóan ismét „glóriát“ varázsolt körénk (fölénk). Meghívására több száz kárpát-medencei magyar fiatal érkezett Budapestre 2001.október 21-én az ‘56-os forradalom emlékének méltó megünneplésének céljából. A négynapos rendezvénysorozat színvonalas programjain a „JUGYIK-on keresztül“ 20 nyitrai egyetemista vehetett részt. Az első este - azonnyomban - a Beatrice koncertjén fűződhettek szorosabbra az emberek közt lévő viszonyok. Napközben előadások tömkelege csábította a diákokat (filmvetítések, komolyzenei koncert, könyvbemutató). Voltak természetesen elvárt és szokásosnak mondható programok is. A Műegyetemtől induló fáklyás meneten átérezhettük a forradalmi atmoszférát, majd a Bem téren elhelyeztük koszorúnkat. Este a Műegyetem előtt Deák Bill Gyulával kiegészült Hobo Blues Band szabadtéri koncertjén szabadultak el a kedélyek. A hivatalos programon kívül is akadt látni- és átélnivaló, erről azonban meséljenek a többiek nektek, egy–egy jó söröcske mellett.

Fejezzük ki ezúton is köszönetünket a Rákóczi Szövetségnek a csodálatos pesti ajándékért. (Barbár)