Én így látom a Való Világot

A média információkat közvetítő „jelenség”. A tévé, rádió, az újság, az internet. Médiumok (voltak már régi időkben is) a szellemekkel kommunikáló „nénik” is, akik közvetítők voltak a világi és a túlvilági lelkek számára. Ma már az ő helyüket vette át a média, amely szintén információt közvetít, csak ez az üzenet már sokkal több emberhez ér el, mint a középkorban. Vegyük például a Való Világot és annak „üzenetét”! Vajon értelem kérdése lenne az egész? Nem vagyok benne biztos. Úgy gondolom, ez nem csupán attól függ, valaki értelmiségi-e vagy sem. Hiszen diplomás egyének ugyanúgy bámulják minden este a „kiválasztottakat”, mint azok, akiknek esetleg érettségiig sikerült eljutniuk. (Vagy odáig sem…)

Jó pár hónapja, talán már egy éve is, hogy megtörtént, mégis máig sem értem Verebes István megnyilvánulását. Azt nyilatkozta, hogy: „Elég volt már az értelmiségi dumából…”, és beköltözött egy ilyen „otthonba”. Elgondolkodtatott, vajon komolyan gondolta-e, amit mondott, vagy csak a pénz beszéltette őt? Számomra a Való Világ nem vonzó műsor. Mégis azt kell megállapítanom, hogy lassan két csoportra oszlik a valóságshow-t nézők serege: lesz, aki bevallja, hogy nézi a villalakókat, és lesz, aki nem vallja be „bűnét”.

Feltehetném a kérdést: melyik a szomorúbb? De feleslegesen tenném, mert választ nem tudnék rá adni. Azt tudom, hogy örök optimista vagyok, pozitívan szemlélem a világot, úgyhogy próbálok itt – ezen a téren – is jót, szépet találni. Bevallom, nem egyszerű. Ha valakinek (ki)fejlett szépérzéke van, azt szerintem nem tudja kielégíteni a „való villa kamerája”. Ezzel nem sértegetni vagy ítélkezni akarok, hiszen mindenkinek más a szép. A szépség relatív, ezért is kell tiszteletben tartani egymás érzéseit és véleményét.

Viszont a gondolat, hogy az a rengeteg pénz, amit e „színvonalas” műsorokkal keresnek a „tévések”, az bizony elúszik. Szomorú vagy rémisztő, nem tudom. Persze vannak összegek, amiket betegek megsegítésére gyűjtöttek össze, de a „maradék” 5 milliárd forint – ami lássuk be, nem kis összeg – az a pénz csendben eltűnik. És nem kéri számon senki sem, hogy hová lett. Hogyan is kérhetnénk számon bármit is, mikor mi magunk, a nézők választottuk meg a játszma menetét. Milliók nézik (nézzük!?) a „semmittevés gyönyörűséget”, így pecsételjük meg, írjuk alá a szerződést: KELL a Való Világ?

Csoóri Sándor gondolata sejlik fel bennem: „De jó, hogy a rajzoló játszhat, a valóság így marad, és eltűnik a látszat.”