A dunaszerdahelyi Építészeti Szakközépiskola diákjainak csapata április 18–20-án részt vett a Visegrad Fund V4 Szárazépítő versenyen, amelyről az első helyezést sikerült hazahozniuk.A csapatot iskolánk igazgatónője, Homoly Éva mérnök és szakoktatója, Dömény Tibor mérnök kísérte el.A versenyt nagyon
Elsők lettek a budapesti V4 Szárazépítő versenyen
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14636125279758_80.jpeg.jpg?itok=osCbEBby)
A dunaszerdahelyi Építészeti Szakközépiskola diákjainak csapata április 18–20-án részt vett a Visegrad Fund V4 Szárazépítő versenyen, amelyről az első helyezést sikerült hazahozniuk.
A csapatot iskolánk igazgatónője, Homoly Éva mérnök és szakoktatója, Dömény Tibor mérnök kísérte el.
A versenyt nagyon sok felkészülés előzte meg. A helyszín a budapesti Hungexpo területe volt. Megérkezésük után Ferenczi László első osztályos, valamint Nagy István második osztályos tanulóink elfoglalták a számukra kijelölt területet, ezt követte az ünnepélyes megnyitó, mely egyben a Szakma Sztár Fesztivál 2016, valamint a Skills Hungary megnyitója is volt. Négy országból érkeztek résztvevők, Csehországból, Lengyelországból, Szlovákiából és természetesen Magyarországról. A megnyitó után kezdetét vette a munka. Tanulóink feladata egy függőleges egyenes síkú és egy íves fal összekapcsolása volt. Első lépésben az alapokat kellett kirajzolni, majd következett az acélszerkezet összeállítása. Következő lépésben a már elkészült acélszerkezetet borították be. A munka 16 óráig tartott, ezek után az eddigi munka kiértékelése következett. Az esti program egy rövid városnézés volt.
Második napon a munka lázasan folytatódott, mivel diákjainknak 13 óráig el kellett készülniük a megadott feladattal. A munkák befejezése után kezdetét vette a kiértékelés. Iskolánk tanulói az első helyet foglalhatták el kitartó és minőségi munkájuknak köszönhetően.
Az ünnepélyes díjkiosztón tanulóink oklevelet és ajándékcsomagot vehettek át. Délután szabadfoglalkozás következett, majd a verseny megkoronázásául egy exkluzív étteremben vacsorázhattak. Az utolsó napon egy rövid városnézés után iskolánk képviselői elégedetten hazaindultak. A verseny nagy motiváció volt tanulóink számára, nagyon sok tapasztalattal és élménnyel tértek haza.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.