Életveszélyes kalandtúra Afrikában

Alföldi Tibor: Afrika nagyon különleges vidék, hiszen ha elindulsz, sohasem tudhatod, merre jutsz, mi vár rádA szerző felvételeSikerült már visszaszokni az itthoni körülményekhez?

Sokkal nehezebben megy, mint gondoltam. Bármennyire is hihetetlen, de Afrikában jobban sikerült az akklimatizálódás. Folytonos a terhelés, hiszen hazaérkezésem után szinte azonnal munkába álltam. Bár itthon forróságok vannak, én nem érzékelem túlságosan, csak azt veszem észre, hogy izzadok.

Azért Afrikában is voltak izzasztó helyzetek, s most nem csak a hőségre gondolok.

Afrika nagyon különleges vidék, hiszen ha elindulsz, sohasem tudhatod, merre jutsz, mi vár rád. Voltak helyek Etiópiában, ahol az egyik pillanatban kedvesen fogadtak, néhány településnyire pedig kővel dobáltak meg minket. Ezzel nem tudok mit kezdeni, egyszerűen hihetetlen volt a számomra. Ugyanígy nem számítottam arra, hogy a „főút” mellett legelésző elefántok egyike megrémül, és támadó pozíciót vesz fel. De ugyanilyen nehézségeket jelentett a sok légy. Én még ilyennel életemben nem találkoztam. Szudánban egy négyzetméteren kb. 80 légy körözött felettünk. Emellett itt volt a legnagyobb hőség is. Khartoumtól délre 51 °C volt árnyékban. Elképesztő volt.

Mi volt a legszebb és legcsodálatosabb hely, amelyet érintettél, ahová szívesen visszatérnél?

Nekem nagyon tetszett Malawi. Csodálatos egy hely. Mindenhol eukaliptuszfák, banán-, cukornád-, ananász-, cocoyum-, cassavaültetvények voltak. Varázslatos volt a Malawi-tó is. A tó közepe 800 méter mély. Sokan óvtak minket, hogy ne merészkedjünk a vízbe, mert különféle betegségeket lehet összeszedni. Lekopogom, ma is rendben vagyok. Szeretettel gondolok viszsza a szudáni emberekre is. Nagyon kedvesek, rokonszenvesek, őszinte a mosolyuk. A másik hihetetlen élményem a Kilimandzsáró megmászásához köthető. Felejthetetlen volt! Ahogy hóban, fagyban, jeges esőben felbandukoltunk a hegyre, és ott állhattam, az mindenért kárpótolt. Nem számított, hogy jégpáncél volt rajtam és teljesen elcsigázott voltam. Amint felértem a csúcsra, rögtön tudtam, mindez megérte. Ahhoz, hogy az ember átérezze, ott kell lenni, mert semmilyen szó vagy kifejezés nem érzékelteti pontosan azt, amikor a hegycsúcson vagy.

Hogyan készültél fel a túrára? Egyáltalán lehetséges?

A fizikai részére úgy-ahogy fel lehet készülni, de mentálisan nem lehet teljesen. Mindenesetre én az út előtt tájékozódtam, információkat kerestem, hogy mi várhat rám, mivel kerülök kapcsolatba. Úgy érzem, most így visszagondolva, nekem sikerült a felkészülés. Nem volt semmi gond. Nálam nem volt olyan intenzív hatása az ottlétnek, mint másoknak. Hányás, hasmenés, légcsőgyulladás. Szokásos trópusi betegségek. Emellett természetesen volt orvosi felügyelet is. Gondoskodtak rólunk. Malária elleni gyógyszert szedtünk, fejenként 226 darabot. Ezen kívül 80 orvosságot kaptunk egyéb kórokra. A négy hónap alatt 500 db gyógyszert fogyasztottam. Az étellel járó kellemetlenségeket, a napégést azonban nem lehetett elkerülni.

A világ legveszélyesebb helyein jártál. Mégis mi volt a legnehezebb számodra?

A legnehezebb talán egymás rigolyáinak elviselése volt. De nyugodt ember lévén nem kerestem a konfliktusokat. Nyolc különböző természetű férfit négy hónapra összezárni – nem kis lelki nyomást tesz az emberre. Nagyon jól kerékpározom, így ezért számomra a Kilimandzsáró megmászása bizonyult a legnehezebbnek.

Mit tanultál meg önmagadról?

A Zambezi folyó, a Kilimandzsáró és a Namíbiai sivatag után újra kellett értékelnem, hogy mi fontos az életemben és mi nem. A Zambezin meglepetésszerűen ért a borulásunk, amikor a kajakunk felborult és vízilovak valamint krokodilok jöttek felénk. Igyekeztem minél gyorsabban visszajutni a kajakba, mert ott azért mégis csak biztonságosabb volt. De nem sokan mondhatják, hogy úsztak a Zambeziben. A Namíbiai sivatagban úgy éreztem, egy lépést sem bírok tovább menni, a betegeskedésem pedig számos rossz napot okozott. Sosem kerestem és ezután sem fogom keresni a konfliktushelyzeteket. Elég sok harcot láttam így is. Afrikában még a tehénpásztornál is kalasnyikov van. Mindenki védi a magáét. Állandóak a harcok a területekért, a legelőkért.

Belül vívódtál önmagaddal?

Nem mondanám. Alapjában véve nyugodt természetű ember vagyok. Nem zaklatom fel magam feleslegesen. Hosszú biciklizések alatt sokat gondoltam arra, mi lehet itthon, hogy mi vár idehaza, mikor visszatérek. Kisebb összeütközések, vagy inkább mérgelődések a kamion- és buszvezetőkkel voltak. „Szokatlanul” vezetnek, és akkor még finoman fogalmazok. Szinte súroltak minket, mert úgy gondolták, ők a vidék urai és úgy vezetnek, hogy „itt még elférek”. Hangos dudálással adták tudtunkra, hogy ki a legény a vidéken.

A tervezettnél egy hónappal korábban értetek haza, bár teljesítettétek a távot. Volt, ami kimaradt?

Nem mentünk el a Teleki-vulkánhoz, mert életveszélyes ott a helyzet. Kifejezetten gyűlölik a magyarokat. Ezt legfőképpen Sámuel bácsinak köszönhetjük, mert odaérkezésekor több száz bennszülöttet lemészárolt. Az áldozatok tiszteletére minden évben a szamburuk emléknapot tartanak.

Hogyan bírtad ki az aszkéta életmódot, az élvezetek minden fajtájának hiányát? Mi hiányzott a leginkább?

A folyamatos terhelés és fáradtság miatt nem volt mikor gondolni az olyan dolgokra, amikre egyébként egy férfi gondolni szokott. Legalábbis én így voltam ezzel. Ami igazából hiányzott, azok a kedvenc ételeim voltak. Azokat sajnos nem állt módunkban elkészíteni.

Sosem fordult meg a fejedben, hogy abbahagyod?

Nem, egyszer sem.

Miért választottad a sport enynyire szélsőséges válfaját?

Nálam ez a sportról szól. Nem azt nézem, hogy mennyit fizetnek, vagy milyen messzire mehetek el, hanem a saját képességeim, lehetőségeim határát feszegetem. Megfelelek a saját magammal szemben állított követelményeknek. Több kalandtúrán is részt vettem. Korábban a magyarországi Adventure versenyeken is helyt álltam. Itt ismertem meg az expedíció vezetőjét, Hídvégi-Üstös Pált. Szeretem a kihívásokat, nem futamodom meg, ha akadály gördül elém, hanem a magam eszközeivel megpróbálom őket megoldani. Az afrikai túrát is ezért választottam. Nem úgy ébredtem, hogy én most megmászom a Kilimandzsárót, vagy átkelek a Zambezi folyón. Egyszerűen élvezem azt, amit csinálok, és hihetetlenül jó érzés, amikor sikerül elérnem a kitűzött célt.

Mindig is ilyen ambiciózus voltál?

Középiskolás koromtól kezdve szerettem kerekezni. A mai napig napi szinten ezzel foglalkozom. Saját bringaboltom van. ĺgy az életem és a munkám szorosan összefonódik. Talán túlságosan is. Nem vagyok nagyravágyó, csak szeretek a hobbimnak hódolni.

Tervezel még egy hasonló megterhelő kalandot?

Azt hiszem, erről még korai beszélni. Természetesen visszavágyom, ahogy más jellegű terveim is vannak. De nincs már sok kontinens, amit ne lehetne ilyen módon átkerekezni. Ám egy darabig még biztosan itthon maradok.