Egyetemista álmok – és a valóság

Nyugat-európai és amerikai felmérések szerint csak nagyon kevés egyetemista engedheti meg magának azt a luxust, hogy főállású diák legyen. A felsőoktatás tömegessé válása és a tandíj, illetve költségtérítés intézményének megjelenése miatt a helyzet hazánkban is hasonló. A hallgatók nagy része kénytelen kiszakadni a védett diákközösségekből, és egyre több időt fordítani egyéb tevékenységekre: többek között a munkára, hogy előteremthesse a megélhetéséhez szükséges összeget.

A felmérések eredményei szerint a növekvő hallgatói létszám a hallgatók sokféleségét is fokozta. Ma már különféle nemzetek, nemzetiségek és társadalmi rétegek gyermekei tanulnak egy-egy főiskolán, egyetemen. A társas sokszínűség következménye, hogy a kampuszok és kollégiumok társasági élete egyre széttöredezettebbé válik. Úgy tűnik, egyedül a partik, a nagy bulik tudják összehozni a társaságot. Csökken az érdeklődés a hallgatói szervezetekben való részvétel iránt, annak ellenére, hogy jelentős mértékben fokozódott a diákképviselet hozzászólási és döntéshozatali joga. A jelek szerint az alsóbb évfolyamok hallgatóit egyre kevésbé érdeklik a diákpolitikai döntéshozatal teendői, lehetőségei.

Idősödő hallgatók

Az elmúlt évtizedben a hallgatók az életkor szerinti összetétele is változott. Egyre több a 25 évesnél idősebb, a második (esetleg harmadik) diplomájáért tanuló fiatal. Ennek természetes következménye, hogy ők már többnyire munka mellett végzik tanulmányaikat, így kevesebb idejük van, szemben azokkal, akiknek a tanuláson, az egyetemre járáson kívül nincs más dolguk. Statisztikai adatok szerint a felsőoktatásban tanulók közel 56 százaléka nő, és a hallgatók több mint harmada legalább részmunkaidőben dolgozik. Az új generáció számára az egyetemista-főiskolás életmód nem jelenti a teljes munkanap igénybevételét, az órák látogatása csak egy a napi rutin ezer tennivalója közül. Gyakran az élet többi területe – a munka és a család – fontosabb, mint a tanulás. Az előbbiekben említett – idősebb, dolgozó – hallgatók munkatársaikhoz fűződő viszonyuk mintájára kölcsönös, kollegiális munkakapcsolatot várnak diáktársaiktól és oktatóiktól is.

Megváltoztak az elvárások magukkal az intézményekkel szemben is. A hajdani elefántcsonttorony helyett a mai hallgatók azt várják el egy felsőoktatási intézménytől, hogy az szolgáltatásait lehetőség szerint az ő lakhelyéhez közel nyújtsa, órarendjét és kínálatát az ő személyes időbeosztásához igazítsa. Kényelemre és pontos kiszolgálásra vágynak a nap 24 órájában: udvarias, szolgálatkész munkatársakra a tanulmányi osztályokon, pontos nyilvántartási rendre és naprakész ellátásra a szociális szolgáltatások területén. A piacgazdasági és fogyasztói szemlélet erősödésével természetesen megjelenik az a szempont is, hogy mindezeket a szolgáltatásokat – a magas színvonalú oktatás mellett – lehetőség szerint minél alacsonyabb tandíj (költségtérítés) fizetése ellenében kapják meg a hallgatók. Szintén a gazdaságossági szemlélet következménye, hogy a hallgatók nem szívesen fizetnek olyan programokért, ellátásért, amit nem vesznek igénybe (focicsapat, sportlétesítmények, egyetemi színpad vagy zenekar fenntartása).

Költségtérítéses képzés

Még fontosabbnak tartják ezeket a szempontokat azok a hallgatók, akik fizetnek tanulmányaikért. A következő évtizedek megoldandó feladatát jelenti a távoktatási programok és egyéb, alternatív oktatási lehetőségek működési módjainak kidolgozása. Mert ennek igénye már megjelent – különösen az idősebb, munka mellett tanulni szándékozó hallgatók körében.

A tömegessé váló felsőoktatásban egyre nagyobb arányban jelennek meg olyan hallgatók, akik komoly problémákkal kénytelenek megküzdeni. Egyre többen küzdenek étkezési zavarokkal (a statisztikák szerint a hallgatók közel kétharmadát érintheti a probléma), jelentős a beilleszkedési problémákkal, illetve a droggal, alkohollal vagy más szenvedélybetegséggel küzdők aránya. Egyre többeknek vannak szorongásos tünetei is. A félelmet kiváltó tényezők sorában éppúgy szerepelhet az általános szociális és gazdasági helyzet, környezetszennyezés, terrorizmustól való félelem, mint a személyes kapcsolatok alakításának képtelenségétől való félelem, a magány, a tanulmányok finanszírozása miatti aggódás, vagy az esetleges munkanélküliségtől való félelem. Az előbbiekben felsorolt problémák eredményeként a diákok közötti kapcsolatok hálózata is gyengülni látszik. Egyre nagyobb problémát jelent a magány, az intimitástól való félelem, visszahúzódóvá válhatnak a diákok.

A párkapcsolatok építésének sem kedvez ez az új helyzet. A kutatási eredmények szerint a hagyományos párkapcsolatok helyett a fiúk és lányok csoportos bulizása a jellemző. Ez az elköteleződés nélküli forma nélkülözi a mélyebb bevonódást, kockázatmentesebb kapcsolati formát jelent. Magyarázata – szintén a vizsgálati eredmények alapján – egyszerű. A felsőoktatásba érkező generáció több mint harmada egyszülős családból származik – azaz hiányoznak a működő partnerkapcsolatra vonatkozó minták.

Társasági élet

Annak ellenére, hogy az egyes főiskolák és egyetemek soha nem látott programkínálattal várják a hallgatóikat, a társasági élet egyre inkább kisebb csoportokra korlátozódik. Az egyéni igényeknek megfelelő kisebb közösségekben találkoznak a diákok, speciális érdeklődési köreiknek megfelelően. Nyugati vizsgálatok eredményei szerint növekszik az egyágyas szállásra, kollégiumi szobára vágyó hallgatók aránya, és egyre többen nem a kampuszok területén laknak.

A jelek szerint az sem kovácsolja össze a hallgatókat, hogy valamennyien egy közös cél, a tanulmányaik folytatása miatt választották egyetemüket, főiskolájukat. A kutatási eredmények szerint a hallgatók egyre inkább eszközként kezelik a felsőoktatási tanulmányokat. Egymással és az intézménnyel is csak addig maradnak kapcsolatban és addig dolgoznak együtt, ami a tanulmányi minimum teljesítéséhez kötelező. Esetleg a munkavállaláshoz szükséges készségek közös fejlesztésére még hajlandóak a diákok, de az esetek többségében nehezen mozgósíthatóak többletmunkára. Karrierjük szempontjából hasznosítható tudást keresnek, annak ellenére, hogy egyre kevésbé hisznek abban, hogy a diploma önmagában garantálná jövőbeli sikerüket. Egy azonban biztos: anélkül még annyit sem érhetnének el. A diploma egyfajta választóvonallá vált a fizikai és szellemi munka között.

Zárásul magáról a tanulmányi munkáról. A felsőoktatásba érkező hallgatók az eddigiekben felsoroltak alapján olyan képzési formát szeretnének, ahol felhasználóbarát módon előkészített anyaggal foglalkozhatnak, lineárisan haladva tanulmányaikban, a szükséges tudást egymásra épülő képzési blokkokban elsajátítva. Ez a tudás lehetőség szerint azonnal alkalmazható, gyakorlati elemeket is tartalmazhatna. A valóság azonban teljesen más. A felsőoktatási intézmények önálló gondolkodásra, munkavégzésre kész hallgatókat várnak, akik az eléjük tárt hihetetlen információmennyiségből önállóan képesek kiemelni a legfontosabbakat. Nem csoda, hogy a két elvárás ütközése könnyen csalódásokhoz vezethet. A diákok szenvednek a rengeteg – feleslegesnek látszó, és sokak számára később valóban feleslegessé is váló – információ miatt, az intézmények pedig a hallgatók általános motiválatlansága miatt küszködnek.

Elhelyezkedés

Az eddig bemutatott helyzetkép többféle megoldást is tartogathat, ezek közül legkézenfekvőbb az önállóság fokozása és a tanulással, karrierépítéssel kapcsolatos készségek fejlesztése – már rögtön az első félévben.

Ha nincsenek stabil hallgatói csoportok, amelyeket az intézmények kínálnának, akkor azt a diákok önszerveződése pótolhatja. A kisebb tanulókörökben egymással szorosabb barátságot építő diákok a modulokra épülő kreditrendszerben is találhatnak segítséget, és összefogva könynyebben megbirkóznak a magas követelményekkel is. A kisebb tanulókörök csökkenthetik a magány érzését, biztonságot jelenthetnek az „idegen” helyzetben és támaszt a problémák áthidalásában. A tanulási készségek fejlesztésével pedig hatékonyabbá tehető a kényszerűen könyvek felett eltöltött idő.

Diplomával a kézben javulnak az elhelyezkedési esélyek, de csak akkor, ha idejében gondoskodunk a munkahelyről is. A tanulmányok mellett végzett önkéntes szakmai gyakorlat, részmunkaidős állás jelentheti a továbblépés lehetőségét, illetve a kapcsolati hálózat fokozatos bővítése. ĺgy az utolsó évben nem kell majd amiatt aggódniuk, hogyan fizetik vissza a diákhitelt, fejezik be tanulmányaikat, szerezhetnek egy jó munkahelyet és hogyan kezdhetnek önálló életet a szülőktől külön költözve. (he, o)