Egyetemi gólyatábor Gútán

A Révkomáromi Hallgatói Önkormányzat, a Selye János Egyetemért Alapítvány, a Selye János Egyetem a gútai hajómalom melletti térségben rendezte meg a Gilice 2005 gólyatábort.

Szép számmal eljöttek a táborbaA négynapos rendezvénysorozat kiváló lehetőséget biztosított a leendő egyetemi hallgatóknak, hogy megismerjék az intézmény vezetőségét, a tanulmányi osztályt, a hallgatói önkormányzat összetételét és tevékenységét. A szervezők számos programot álmodtak meg. Az ismerkedő esteken kívül a résztvevők megtekinthették Komárom város nevezetességeit, amely a Cool-túra elnevezésű humoros vetélkedő keretében valósult meg. Az interaktív játékban a résztvevők az előre kialakított hat állomáshelyet látogatták meg, és különböző feladatokat kellett megoldaniuk.

Bödör László, a Hallgatói Önkormányzat elnöke fontosnak tartja a városnézéssel egybekötött játékos vetélkedőt. „A komáromi látogatás nagyszerű alkalom, mind a város lakossága, mind pedig a hallgatók számára. A vetélkedő lényege, hogy a résztvevők felhívják magukra a figyelmet, és a lakosok megismerjék őket, hiszen a hallgatók az elkövetkezendő 5 évben a város szerves részét fogják alkotni.” A táborlakók megismerkedhettek a magyar népzene hagyományaival is. Az esténként megtartott táncház alkalmával a táborlakók a hagyományos népi kultúra elemeivel találkoztak, megtekintették az íjászbemutatót. Az informális találkozón az egyetem vezetőségének felépítését tárták a hallgatók elé, a pedagógusok és a HÖK érdekvédelmi szervezet is bemutatkozott. Volt Hökörködő vetélkedő, filmvetítések, koncertek, reggelente kötelező testmozgás. Esténként nagy érdeklődésre tartott számot a King Size vagy a Timur Lenk egyetemi zenekarok fellépése.

A gólyatábor a kezdetekben a budapesti kihelyezett képzésekben résztvevő elsőéves hallgatók számára jött létre. „Jelenleg már a Selye János Egyetem hallgatói a fő célcsoportunk, és ezen belül is elsősorban a leendő elsőéves hallgatókat szólítjuk meg. Szervezetünk ezáltal meghonosította a gólyatábor fogalmát és intézményét Felvidéken, mely Magyarországon kiemelt szerepet tölt be egy hallgatói önkormányzat életében és nagy népszerűségnek örvend” – mondta Bödör. Hozzátette: Fontosnak tartanak köszönetet mondani Šáli Ivánnak, hajómalom tulajdonosának, Gúta lakosságának és önkormányzatának, hogy szeretettel fogadták az első felvidéki magyar egyetem hallgatóit, és megfelelő hozzáállásukkal elősegítették a rendezvény zavartalan lebonyolítását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?