Diákpályázat kínai utazásra

Nyári kínai utazás lehetőségére hirdet pályázatot kizárólag 10-16 év közötti tanulók részére a Panda Nemzetközi Gyermek Alapítvány és a Soong Ching Ling Magyar Gyermekbarátság Alapítvány.
Az indulás időpontját 2005. június közepére, valamint július elejére tervezik, repülőjárattól függően.

Nyári kínai utazás lehetőségére hirdet pályázatot kizárólag 10-16 év közötti tanulók részére a Panda Nemzetközi Gyermek Alapítvány és a Soong Ching Ling Magyar Gyermekbarátság Alapítvány.

Az indulás időpontját 2005. június közepére, valamint július elejére tervezik, repülőjárattól függően. A diákok Pekingbe és környékére, (Kínai Nagyfal, Tiltott Város, Császár Nyári Palotája, Ég és Föld Temploma, stb.) szervezik. Mindkét csoport ellátogat Kína egy másik városába is, ahol a gyerekek fellépésen vesznek részt, és a helyi nevezetességekkel ismerkednek. Az utazók Kínában teljes ellátást kapnak (kollégiumi vagy szállodai elhelyezést, napi háromszori bőséges étkezést, külön autóbuszt, programokat, belépőket, stb.). A részvételi költség: repülőjegy+90 ezer forint. Kizárólag azok jelentkezhetnek, akik 2004. október 28-ig betöltik a 10. életévüket, illetve akik még nem 16 évesek. Egy vagy két fős jelentkezéseket várnak. Minimum 1,5 maximum 5 perc műsor bemutatása, amely magyar nyelvtudás nélkül is megérthető és sikerre számíthat. Lehet bármilyen tánc, hangszeres műsorszám, bűvészkedés, pantomim, báb, torna, bohócjelenet, zsonglőr szám stb.

Le kell írni a pályázó(k) nevét, pontos születési dátumát, lakcímét, e-mail címét, mobil telefonszámát, valamint, hogy milyen műsorszámmal szerepelne Kínában (pl.: trombitaszóló), és az eddig elért kimagasló eredményeit. A bemutatkozó levél csak akkor érvényes, ha szülő, gondviselő, vagy pedagógus látta, és ezt aláírásával, vagy e-mail esetén telefon számával, vagy más elérhetőségével erősíti meg. Ha e-mailen egy héten belül nem jön meg a visszaigazolás, az alapítványnál a 003620/331-7896 telefonszámon kell jelezni.

A jelentkezéseket 2004. október 15-ig várják. A pályázók szüleit (tanárait) az alapítvány meghívja egy magyar gyermek csoport kínai útjának videobemutatójára Budapestre, ahol a megjelentek tájékoztatást kapnak a 2004-es kínai utazás részleteiről és a „Ki mit tud? szabályairól. Az alapítvány kuratóriuma ezután döntést hoz a következő év január végéig; az utazók személyéről és a tartalékokról, amiről írásban értesítést küld. A sikeres pályázók 2005 februárjában hétvégi felkészítő táborban vesznek részt, majd nyilvános gálaműsoron mutatkoznak be magyar színpadon. Pályázati cím: Panda Alapítvány Budapest, Marót u. 30. 1202, e-mail: [email protected]. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?