Nemrég a Selye János Gimnázium meghívására Komáromban töltött pár napot a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium négy tanulója, akik egyben az ott működő diák-polgármesteri iroda képviselői, illetve vezetői.
A diák-polgármesteri iroda egy országos szintű intézmény, amely Magyarországon már tizenhét megyében működik.
Diákjog a gimnáziumban
A diák-polgármesteri iroda egy országos szintű intézmény, amely Magyarországon már tizenhét megyében működik. A vendégektől megtudtuk, hogy gyakorlatilag semmi különbség sincs egy városi polgármester és a diákpolgármester között. A DIP vezetői ugyanúgy részt vesznek bizottsági gyűléseken, és ugyanúgy képviselik Magyarországot, mint a miniszterek, politikusok.
A két gimnázium tanulói a kapcsolatfelvétel mellett a diák-polgármesteri irodához hasonló intézmény létrehozásának tervéről beszélgettek, amelyhez a nyíregyházi diákok segítséget nyújtanak majd. Az itt eltöltött idő alatt több sajtótájékoztatót tartottak, tiszteletüket tették a városházán, beszélgettek Komárom város polgármesterével, Bastrnák Tiborral is. Megismerték a várost, ám ezek mellett lehetőségük nyílt egy kis szórakozásra is a helyi diákbálon, melyet a komáromi gimnázium diákönkormányzata szervezett meg. (tg)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.