Depressziós a lányom

A kislányom 12 éves és nagyon rosszkedvű. Mindig beteget jelent, ha valamilyen dolgozatot írnak. Nem tudom eldönteni, depressziós-e. Igazából azzal sem vagyok tisztában, ilyen fiatal korban beszélhetünk-e már erről a betegségről.

A kislányom 12 éves és nagyon rosszkedvű. Mindig beteget jelent, ha valamilyen dolgozatot írnak. Nem tudom eldönteni, depressziós-e. Igazából azzal sem vagyok tisztában, ilyen fiatal korban beszélhetünk-e már erről a betegségről. Mit tegyek?

Jelige: Beteges

Sajnos igen, már ilyen fiatal korban is szedi áldozatait a depresszió. Az egyik ismérve éppen az, hogy a gyerek gyakran szomorú, viselkedésbeli változások figyelhetők meg nála, megváltoznak kapcsolatai, romlik a tanulmányi eredménye, alvászavarok lépnek fel, kevesebb az energiája, beszűkül az érdeklődési köre, csökken az aktivitása.

Ha kitartóan figyeli a gyermekét, akkor még a fentieken kívül azt is észreveheti, hogy elégedetlen az elért eredményeivel, úgy gondolja, hogy neki semmi sem sikerül, mindent rosszul csinál, gyakran érzi rosszul magát. Néha saját magától is undorodik, nem szereti saját magát, minden rosszért magát okolja, öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok gyötörhetik, szinte naponta sír, sok problémáját sírással próbálja megoldani. Kevés dolog, játék köti le a figyelmét, gyakran unatkozik. Mivel képtelen új kapcsolatokat teremteni, s a régi barátait is viselkedésével elűzi magától, nem csoda, hogy magányos.

Képtelen hosszabb ideig koncentrálni a figyelmét, állandóan össztönözni kell, hogy tanuljon, dolgozzon. Az iskolában is hajlamos elbliccelni a feladatokat, hoszszú ideig képes a semmibe nézni. Iskolai jegyei leromlanak, s el is hiszi magáról, hogy nem lehet olyan jó, mint a többiek. Sok feladatot elutasít, nem hajlandó teljesíteni. Nem kapcsolódik be a diákcsínyekbe, a szüneteket is osztálytársaitól elszigetelten tölti. Már egy kis munka után is fáradtnak érzi magát, kedvetlen, étvágytalan.

Természetesen az itt felsoroltaknak nem egy az egyben kell mind jelen lenniük, ám ha már néhány jellemző a gyermek viselkedésére, érdemes alaposabban odafigyelni, esetleg szakorvos kivizsgálását kérni. Néhány hasonló tünetet testi és szervi megbetegedések is előidézhetnek, úgyhogy az általános orvosi kivizsgálás is közelebb hozhatja a baj okát. Az iskolában is jobban oda kell figyelni rá. Nem kell engedni, hogy a szüneteket egyedül töltse, senkivel se legyen beszélő viszonyban, csak magába zárkózva búslakodjon. Fel kell ébreszteni az érdeklődését, s ha jól teljesít az iskolában, azért megdicsérni, buzdítani az újabb sikerekre. Testnevelésen bevonni a csapatjátékokba, fontos feladatokkal látni el, érezze, hogy a csapatnak szüksége van rá.

Otthon is legyen valamilyen feladata, amiért ő a felelős, s amire az egész családnak szüksége van. Ha ezt jól elvégzi, dicsérjék meg érte, fejezzék ki köszönetüket, örömüket, hogy érezze, megbecsülik a munkáját és fontosnak is tartják. Buzdítsák arra, hogy hívjon meg haza barátnőket, osztálytársakat, beszéljék meg közös dolgaikat, s azt is, ki hogyan tanul otthon. Próbálja levonni a következtetéseket, hogy nekik miért mennek könynyebben a dolgok, miért nem félnek a felmérőktől, dolgozatoktól, miért nem szöknek meg előlük. Vegye észre és tudatosítsa, hogy vannak más megoldási módok is, nem csak az elmenekülés a probléma elől.

Vigyék ki a természetbe, sétáljanak nagyokat, s közben beszélgessenek. Lehet, hogy a nagyobb ráfigyelés és törődés változást hoz a viselkedésébe, hangulatába. Lehet, hogy ez elegendő lesz ahhoz, hogy visszakapja életkedvét. Ha viszont nem, akkor beszéljék meg vele aggodalmukat, mi aggasztja önöket a viselkedésében, s ennek megváltoztatása érdekében mit szándékoznak tenni. Ha a fentiek alapján úgy dönt, hogy depresszióról van szó nála, akkor feltétlenül vigye el szakorvoshoz és kezeltesse.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?