Búcsú Kovács Istvántól (egy rajongó szemével)

A profi boksz világában nem szokás a búcsúmeccs. Az öklözők rajongói általában utólag tudják meg, hogy kedvencük legutóbbi meccse egyúttal a legutolsó is volt.

Kovács „Kokó” István, az Universum sztárja, minden magyar kedvence elbúcsúzhatott lelkes közönségétől. Utolsó alkalommal éppen Gdanskban lépett a kötelek közé, ahol pályafutása annak idején 18 évvel ezelőtt elkezdődött.

Kokó visszavonulásának híre, mint gondolom minden rajongóból, belőlem is vegyes érzéseket váltott ki. Első felháborodottságom után természetesen beláttam, bizonyos szempontból Kokónak nagyon is igaza van. Többet lehet a családjával, több időt fordíthat a tanulásra, több ideje jut üzleti vállalkozásainak irányítására. Csak hát... A szurkolónak más kell, a szurkoló önző, a szurkoló szurkolni szeretne, s kedvencét győzni látni. A szombati ökölvívógála előtt öröm és szomorúság is kavargott bennem. És elkezdődött a küzdelem. Illetve, elötte még nyomon követhettük a huzavonát Kokó bevonulása körul, melynek következtében a magyar öklözőnek végül a Hazám, hazám néhány taktusa alatt kellett futólépésben a ringbe érnie. Szemlátomást feldühítette az eset, s ennek a szegény ellenfél itta meg a levét. Kokó elkezdi csépelni a kis amerikait, a közönség pedig... Hát a közönség hallgat.

Tévéképernyőn keresztül is kísérteties a csarnokban honoló csend, a máskor mindig oly lelkesen buzdító magyarok közül most csak néha ordít egy érces hang: Ria-ria, Hungária! Hiába, ez egy tét nélküli meccs. Egy utolsó csata, mely után már nem lesz újabb, nem kell tervezgetni, nem lehet álmodozni. Kokó osztályokkal jobb ellenfelénél, a mérkőzés így közönség nélkül elég unalmas, gondolataim el-elkalandoznak közben...

Kovács István olimpiai bajnok! S Atlantában egy magyar fiú a nemzeti zászlóba burkolózva zokog a dobogón... Kovács István világbajnok! S a tomboló Budapest Sportcsarnokban egy összevert, de boldog magyar fiú mosolyog a dobogó legfelső fokán... Kovács István profinak állt! S egy, a németet alig beszélő magyar fiú tökéletes németséggel jelenti ki: „Egyszer világbanok leszek!” Kovács István megszerezte a kisvilágbajnoki övet! S egy táncos mozgású magyar fiút ünnepel az ország... Kovács István profi Európa-bajnok! S egy magyar fiú kedvenc focicsapatának pályáján leiskolázza ellenfelét... Kovács István profi világbajnok! S egy magyar fiú egy rendkívül drámai mérkőzésen a 12. menetben egy parádés kiütéssel ér fel a csúcsra...

Kovács István nem védte meg címét az argentin Julio Pablo Chacon ellen... Folytatja? Befejezi? S egy ország szurkol a magyar fiúnak, hogy jól döntsön.

A közönség moraja hoz vissza a jelenbe. Kokó remek ütéseket mér ellenfelére, aki végül kiterül a ring sarkában. Megjön a közönség hangja, zúg a taps a gdanski csarnokban.

Hát vége. Csodálatos pályafutás. De nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy mégis befejezetlen. Hogy lehetett volna még szebb, még csodálatosabb. Kicsit haragszom is tán Kokóra, amiért megfoszt minket az élménytől, amelyet öklözése jelent.

S egyszerre megszólal a Time to Say Goodbye. A lágy és megható dallamot hallgatva még a mindig morcos Fritz Sdunek edző is ellágyul. Én is feledem rajongói sértődöttségemet. Egyszer tényleg mindenkinek el kell búcsúznia. S már csak egyetlenegy mondat visszhangzik bennem... Köszönjük, Kokó!

KOVÁCS KOKÓ ISTVÁN – NÉVJEGY

Született:

1970. augusztus 17-én,

Budapesten

Csillagjegye:

Oroszlán

Családi állapota:

Nős, két gyermeke van (Bence és Gergő)

Kedvenc étele:

A bundáskenyér

Kedvenc filmje:

Ponyvaregény

Szenvedélye:

Szereti a jó szivart

Kocsija:

Alfa Romeo; imád és tud vezetni, az autópályán 200 km/h az utazósebessége

Sportok:

Az ökölvívás előtt mindenbe belekóstolt. Vagány kőbányai gyerek létére aztán a box bizonyult a legjobb választásnak. Azóta is szeret kipróbálni új dolgokat: ejtőernyőzik, síel, szörfözik, vizisízik, jetskizik

Babonák:

A meccseken kialakított szokásaihoz ragaszkodik. Még a profi meccsein is ő húzza le a kötelet az ellenfélnek, hogy kisegítse a ringből. (Kivéve persze eddigi egyetlen vesztett mérkőzését...) (i-t)