Azt csinálok, amit én akarok?

A gyerek sohasem rosszalkodik ok nélkül. Ha nincs tisztában vele, hogy amit tesz, az tilos, vagy ha véletlenül csinál butaságot, az természetesen nem számít rosszaságnak. A legtöbben – nagyon helyesen – csak azt tekintjük rosszalkodásnak, amikor valaki szándékosan nem tart be egy szabályt, átlépi a határokat. Az ilyen helyzetekből rendszerint veszekedés és büntetés származik. Fontos azonban azon is elgondolkodni, vajon mi lehetett a rosszalkodás oka. Talán valamit a felnőttek értésére akar adni a gyerek? Csak így tud tiltakozni valami ellen? Nagyobb figyelmet szeretne?

A rosszaság 6 leggyakoribb oka

1. A helytelen viselkedés jutalomban részesül.

Minden gyerek szeretné, ha többet foglalkoznának vele. Az elfoglalt szülők figyelmét azonban látványos jelenetekkel, hangoskodással, nyafogással általában könnyebb kivívni, mint csendes, fegyelmezett viselkedéssel. „Ha az anyu vagy apu tudomást sem vesz rólam, annál még az is jobb, ha veszekszik vagy megbüntet“ – gondolja a gyerek. Ha a rendetlenkedéssel sikerül felhívnia magára a figyelmet, ne csodálkozzon senki, ha legközelebb is ez a módszer jut majd először az eszébe.

2. A szüleinket utánozzuk.

A gyerekek gyakran nem tesznek mást, mint a szüleik, náluk ez mégis rosszaságnak minősül. Az iskolában agresszív, verekedős nebulók szülei gyakran veréssel büntetik gyerekeiket. Ha a szülő keze könynyen eljár, és repül a pofon az elöl hagyott játékokért ugyanúgy, mint a rossz osztályzatért, a gyerek is gátlástalanabbul üt majd meg másokat. Ha a konfliktuskezelésnek ezt a módját tanulja meg otthon, honnan tudná, hogy másként is lehet. Különösen paradox helyzet az, amikor azért fenekelik el a gyereket, mert bántotta a kicsit, vagy az iskolában verekedett.

Ha a szülő olyasmit büntet, amit ő maga bármikor elkövethet, összezavarja a gyereket, aki joggal lesz dühös az igazságtalanságért. Arra van szüksége, hogy ha a szülő vizet prédikál, maga se igyon bort.

3. A következetesség elérése.

A gyerekek nem a szavaknak hisznek, hanem a tetteknek. Csak azokat a szabályokat veszik komolyan, amelyeket a szülők is.

4. Szeretnénk megerősíteni az önállóságunkat és függetlenségünket

A felnőttek naphosszat rá akarják venni a gyereket valamire, amit az éppen nem szeretne megtenni, vagy megtiltanak neki valamit, ami pedig nagyon jó móka lenne. Az önálló akarat feladása még akkor is nehéz, ha nem szívesen veszünk össze a mamával és a papával. Már egy csöppnyi kétéves is képes teli torokkal üvölteni, és minden erejével ellenállni annak, hogy ágyba tegyék. „Nem, nem! Add ide! Enyém! Tegyél le!“ – kiabálja a bölcsődés. „Mi közöd hozzá! Hagyjál békén! Azt csinálok, amit akarok!“ – jelenti ki a kamasz. A szülői akaratnak való ellenszegülés – bármely életkorról legyen is szó – két fontos célt szolgál. – Egyrészt azt akarjuk kifejezni, hogy mi is vagyunk valakik, önálló személyek, akinek vannak saját vágyai és akarata. Másrészt a veszekedés biztonságérzetet ad: megmondhatom a saját véleményem, ellenkezhetek velük, mégis szeretni fognak. Még az is lehet, egy kicsit alkalmazkodnak az igényeimhez, ha már ilyen fontos ez nekem.

Nem biztos, hogy a csendes, szófogadó, alkalmazkodó gyereknek könnyebb az élete a szüleivel. Van, akinél a passzivitás veleszületett tulajdonság, de sok fegyelmezett, jó gyerek valójában fél a szüleitől, vagy egyszerűen csak reménytelennek érzi, hogy a saját érdekében szót emeljen, hiszen úgysem figyelnek rá.

A gyakori veszekedések jelzések is lehetnek: át kell gondolnunk, mennyire betarthatóak és testresza-bottak az elénk emelt korlátok.

5. A rosszalkodás mint védekezés.

A gyerekek szorult helyzetükben nem mindig találják meg a legelfogadhatóbb védekezési módot. Ha az óvodástól el akarják venni a babáját, odacsap. A kisiskolást csúfolják, ezért csúnya szavakat kiabál a többiekre. A kamasszal igazságtalanság történik az iskolában, ezért másnap nem megy be, csavarog. A szülőknek, nevelőknek segíteniük kell abban, hogy a gyerek megtanuljon a jogos sérelmekre, fenyegetettségre megfelelő választ adni, és védekezése valóban az érdekét szolgálja.

6. Rossz gyereknek tartja magát.

A gyerekek igyekeznek a saját magukról kialakult képpel összhangban viselkedni. A sokat szidott gyerek néha azért rendetlenkedik, mert róla mindenki tudja, hogy ő a rossz gyerek. Aki folyton azt hallja, hogy ostoba és neveletlen, az butaságokat fog bekiabálni, amikor a többiek jelentkeznek. Neki is joga van hozzá, hogy legyen valaki: ha a sikeres, jó gyerek címért nem indulhat, majd ő lesz a bohóc vagy a tanárok réme.

Mindig annak a szülőnek és tanárnak van kevesebb fegyelmezési problémája, aki a gyerek önbizalmát, méltóságát, saját értékességébe vetett hitét növelni és támogatni próbálja. Ha pozitívan viszonyulnak, hozzánk, ne utasítsuk el közeledésüket, hiszen csak jót akarnak nekünk. (he, psz, sn)