Az ötödik érettségi tantárgyról

A jelenleg hatályos oktatási törvény értelmében a magyar tanítási nyelvű középiskolák (mindenekelőtt a gimnáziumok) diákjai öt tantárgyból tesznek szóbeli érettségi vizsgát. Vagyis az előző időszakhoz képest megnőtt a tanulók megterheltsége.

A jelenleg hatályos oktatási törvény értelmében a magyar tanítási nyelvű középiskolák (mindenekelőtt a gimnáziumok) diákjai öt tantárgyból tesznek szóbeli érettségi vizsgát. Vagyis az előző időszakhoz képest megnőtt a tanulók megterheltsége.

Az új érettségi vizsga kidolgozásának kezdeti fázisában ugyan a kijelölt „illetékes összeállító csoport” formálisan meghallgatta a tudományos intézetek és pedagógiai központok módszertanosainak-didaktikusainak véleményét és ellenjavaslatait, de ezekből csupán töredékét emelte át az új koncepcióba. Az intézetek dolgozóinak értesülései nemegyszer jóval kuszábbak és korlátozottabbak voltak, mint a gyakorló pedagógusoké. Hiányzott a koordináció a tudományos öszszejövetelek és megbeszélések tekintetében. ĺgy állhatott elő az a furcsa eset, hogy saját tantárgyunk (amely munkatöltetünkben szerepel) besorolásáról, különböző szerkezeti változásairól, meg általánosságban az érettségi szervezési kérdéseiről csak akkor értesültünk, amikor már bizonyos ebbéli témakörök készen voltak.

Nos, ebből az ún. „műhelyből” született meg az ötödik tantárgy ötlete is. Akkor, amikor még négyre sem voltunk felkészülve a célkövetelmények kapcsán. Hiszen még ezek is állandóan változtak a pedagógusok véleményei és gyakorlati útmutatásai alapján.

Bár az ötödik szóbeli érettségi tantárgy bevezetésével szemben a minisztérium is enyhe ellenállást tanúsított, mégis úgy határozott, a véleménynyilvánítást, valamint a megfogalmazás-kidolgozás mikéntjét ráhagyja a szakemberekre. Nos, hogy kivel (kikkel) konzultáltak a „kijelölt megbízottak”, nem tudni, de annyi bizonyos: amikor mindez tudomásunkra jutott, bizony berzenkedtünk ellene. Inkább a módszeres mellőzés, semmint a szóba került ötödik tantárgy miatt. Merthogy melyik és hány pszichológus vizsgálta meg a tizenkilenc éves diákok tűrőképességét, lélektani diszpozícióit? Ma is azt vallom: ha már öt tantárgyat iktattunk be (szakközépiskolákban, szaktanintézetekben ennél több is lehet), akkor természetszerűleg engedjük meg, hogy a diák válasszon meg belőlük legalább kettőt... Már csak a demokrácia nevében is... Lehet, hogy így mégis csak igazságosabb lenne... Égbekiáltó bűnnek tartom, ha az eleve humán beállítottságú diákot, aki további tanulmányai során például inkább a nyelveket, a levéltárosságot, a pszichológiát, az újságírást, az esztétikát, vagy a tömegkommunikációt részesíti előnyben, belekényszerítjük a természettudományok labirintusába, hogy tudásbeli-lelki diszpozícióit meghazudtolva kénytelen legyen esetleg matematikát, biológiát vagy fizikát választani.

Nem kétséges: szükség van egy korszerűbb, eurokompatibilisebb érettségi rendszer kidolgozására, hogy egyenlő eséllyel pályázhassunk magasabb tudásszint elérésére más országok diákjaival egyetemben. De nem transzcendens sugallatokra hallgatva, hanem konzultációk révén és a közvélemény-kutatás eredményeire támaszkodva. Mert Önök, Tisztelt Kollégák, gyakorlati tapasztalataikból adódóan is megerősíthetik: eljárt az idő a múlt évtizedek pozitivista-formalista érettségiztető „szabályzata” felett.

Mondom: még nem tökéletes a szabály! De ha majd anyanyelvi és szlovák nyelvi viszonylatokban a nyelvhelyességi–kommunikatív kompetenciák, illetve irodalmi ténykérdésekben a szövegközpontúság lesz a mérvadó, akkor bátran mondhatjuk: megérte, hogy változtattunk... Merthogy vele együtt mi is változtunk...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?